eur:
388.72
usd:
361.79
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Lázár: a nemzetté válásban 48-nak döntő szerepe van

A nemzetté válásban az 1848-as forradalomnak és a szabadságharcnak döntő szerepe van - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Makón.

Lázár János a Maros-parti városban első alkalommal megrendezett polgári bálon mondott köszöntőjében úgy fogalmazott, 1848 közös élményünk, az első olyan esemény, melyre őseink még emlékeztek és emlékeztettek bennünket.

A makói és a vásárhelyi parasztemberek gyermekeik születésének és szüleik halálának dátuma mellé fölírták a biblia szélére: 1848. március 15-én született a magyar szabadság. De nemcsak ezt tették, Kossuth Lajos hívó szavára harcba szálltak, és ha kellett, nem kevesebbet, az életüket áldozták a haza védelmében - mondta a térség országgyűlési képviselője.

"Ha arra gondolunk, mégis csak a nemes eszme volt képes mozgósítani őseinket, és ma milyen keveset kérnek tőlünk", olykor csak összefogást, együttműködést, "nagyon relatív mindaz, amit napjainkban teszünk az országunkért, a hazánkért" - hangsúlyozta a miniszter.

A forradalom és a szabadságharc után társaskörök, honvédegyletek, olvasókörök jöttek létre, hogy Kossuth portréját a falra akasztva megemlékezzenek 48 követeléseiről, eszméiről, egészen addig, amíg száz évvel később ezek betiltására Kádár János sort nem kerített - jegyezte meg a politikus.

Huszonöt esztendeje újrakezdtük a civil világ szervezését, az elsők között alakultak meg azok a szervezetek, melyek egyik célja a szabadság eszményének és Kossuth Lajos emlékének ápolása - mondta a képviselő.

Lázár János kifejtette, bár a hamvazószerdát követően nem szokás bált szervezni, ezt ellensúlyozhatja a rendezvény nemes célja. Az összegyűjtött adományokat az egykor a városban álló országzászló újbóli felállítására fordítják.

A politikus reményét fejezte ki, hogy a következő három évben az országzászló mellett sikerül Návay Lajosnak, a magyar képviselőház egykori elnökének szobrát is újra fölállítani Makón.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×