eur:
389.24
usd:
360.77
bux:
68445.11
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Az állami felelősségvállalásnak működnie kell az oktatásban a kormányszóvivő szerint

Az állami felelősségvállalásnak működnie kell az oktatásban, ezért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) minden költségének fedezetét biztosítják, "ha hiány van, akkor meg kell oldani a költségvetésből" - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Kovács Zoltánt arról kérdeztek, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Klik "nem hibátlan szervezet", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az állami fenntartói jog megkérdőjelezhetetlen, az nem lehet vita tárgya.

Lázár János a sajtótájékoztatón elmondta: a Klik kifizetetlen számláinak összege 17 milliárd forint.

Kovács Zoltán azt mondta: a következő hetekben, hónapokban alakul ki, mennyire kell centralizáltan, mennyire lehet decentralizáltan működtetni a Kliket.

A kormányszóvivő kiemelte: az állam három éve felelősséget vállalt a közoktatásért; az átalakítás célja az volt, hogy felszámolják azt a rendszert, amelyben alapvetően az önkormányzatokra "hárították" az oktatási intézmények finanszírozásának feladatát, és az állam kevesebb, mint a felét állta ezeknek a költségeknek.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×