eur:
388.67
usd:
360.92
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Orbán Viktor legfrissebb vagyonnyilatkozata

Ingatlanvagyona változatlan, banki tartozása viszont csökkent Orbán Viktor miniszterelnöknek a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint. A kormányfő a honlapján közzétett adatok szerint 5 és fél millió forint bevételre tett szert könyvkiadásból.

A teljes vagyonnyilatkozat itt olvasható

.

A miniszterelnöknek ugyanannyi ingatlanja volt 2015-ben mint az előző évben. Emellett a Fidesz elnöke bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak -, valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát.

Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs Orbán Viktornak.

A feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly 930 ezer forint volt, a most nyilvánosságra hozott bevallásban itt 5 millió 53 ezer forint szerepel, ugyanakkor jövedelménél jelezte a könyvkiadásból származó 5 és fél millió forintos bevételt.

A képviselőknek vasárnap járt le a leadás határideje, az adatok hétfőtől érhetők el az országgyűlés honlapján.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×