eur:
388.7
usd:
361.73
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Czibere: pontosítás után visszakerülhet a parlament elé a gyermekéhezéssel kapcsolatos javaslat

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint esetleg visszakerülhet a parlament elé az ellenzéki képviselők által benyújtott, a gyermekéhezés felszámolását célzó javaslat.

Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki képviselők által benyújtott nemzetiminimum-programot miért nem támogatta a kormány, az államtitkár azt mondta: minden olyan kezdeményezés mellé állnak, amelynek célja a gyermekéhezés felszámolása. Hangsúlyozta: a kormány az elmúlt öt évben rengeteget tett ebben az ügyben, 2010-ben 28-29 milliárdot költött a költségvetésből erre a célra, a jövő évi büdzsében pedig már 71,7 milliárd forintot irányoztak elő erre.

Úgy fogalmazott: a határozati javaslattal kapcsolatban érdemes leülni, megbeszélni a tartalmát, pontosítani a szövegét. Azt gondolja, hogy "talán még nem késő", és pontosítás után visszakerülhet a javaslat a parlament elé.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×