Teljesen lezárták a magyar-szerb zöldhatárt Röszkénél. Helyére került a műszaki akadály utolsó eleme, egy határkerítés-szakasszá átalakított tehervagon is, így Szerbia felől már csak határátkelőn lehet Magyarország területére lépni. A Szeged-Szabadka vasútvonal vágányánál összegyűlt menedékkérőket a rendőrök próbálják meggyőzni arról, hogy forduljanak vissza Szerbia felé. Közben szinte teljesen kiürült a határ közelében kialakított két tábor, és a Röszke melletti gyűjtőpontnál is egyre kevesebb a menedékkérő, akiknek a többsége a vasútállomáson várja, hogy Győrbe utazhasson.
Magyarországon nem jöhet létre a menekültek elosztására szolgáló gyűjtőhely - jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor a TV2-nek adott interjúban elmondta: Görögország nem tudja megvédeni határait, ezért egy összeurópai határrendészeti erőnek kellene ebben segítenie, hogy ne legyen ennyi menekült, és főleg ne Magyarországon. A miniszterelnök a keddtől hatályos új szabályozásra utalva közölte: az illegális határátlépés büntetése több év börtön és kitiltás lehet, emellett el fogják utasítani azoknak a menedékkérelmét, akik azt Szerbiában nem adták be, mivel Szerbia biztonságos ország.
A következő napokban Magyarország határainál dől el, hogy Európa meg tudja-e védeni határait - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal szerint a vasárnapi berlini döntés arra mutatott rá, hogy ha Európa nem képes a külső határok védelmére, akkor veszélyben van a legfontosabb belső szabadságjog, a schengeni egyezmény és ezzel együtt a magyarok mozgásszabadsága is. A kormánypárti politikus arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy támogassák a határvédelemmel összefüggő, még hátralévő döntéseket jövő héten az Országgyűlésben.
A migrációs helyzet kezeléséről, és elsősorban a kötelező kvótarendszerről kezdtek rendkívüli tanácskozást Brüsszelben az uniós tagállamok belügyminiszterei. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a menedékkérők növekvő száma miatt azt javasolta, hogy a korábban tervezett 40 ezer főn túl, a tagállamok fogadjanak be további 120 ezer menedékkérőt Olaszország és Görögország mellett már Magyarországról is. A kötelező kvótákat több tagország, köztük Magyarország is ellenzi.
Több uniós tagállam, köztük Dánia, Bulgária és Szlovénia is ajánlott fel segítséget Magyarországnak a menedékkérők áradatának kezeléséhez - közölte az Európai Bizottság. Budapest pénteken kért segítséget az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül. Akkor a magyar hatóságok azt közölték: matracokra, ágyneműre, lepedőkre, takarókra és fűtőberendezésekre van szükség. A mostani tájékoztatás szerint takarókat, ágyneműt és sátrakat ajánlottak fel, amelyeket Magyarország elfogadott.
Több helyszínen akár 5400 férőhely is rendelkezésre állhat a külföldről kísérő nélkül érkező kiskorúak elhelyezésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca tájékoztatása szerint szakemberek is részt vesznek a gyerekek ellátásban. A kiskorúakat a gyermekvédelmi ellátórendszerben, például a fóti gyermekközpontban helyezték el, ott jelenleg 142 férőhelyet tudnak biztosítani. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság bővítette Fóton a humán erőforrásokat, a szakdolgozók kereset kiegészítést kapnak, és beszerezte a szükséges tárgyi eszközöket.
Újraindul a csecsemők BCG védőoltása - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A tájékoztatás szerint ismét rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű oltóanyag, miután egy bolgár gyártású vakcinát szereztek be. Az új oltóanyagok ezen a héten minden szülészeti intézménybe eljutnak.
Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész a Sukoró-ügyként ismert per öt vádlottja közül négyre. Az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2008-ban telekcsere-szerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A vádhatóság egy év múlva nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést, és elrendelte az eredeti állapot visszaállítását. A mostani eljárás vádirata szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,3 milliárd forint kár érte volna az államot.







