Minden rendben zajlott a vasárnapi önkormányzati választás informatikai rendszerének tegnap tartott országos főpróbáján - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.
"Tehát a legtöbb nehézség az a nemzetiségi szavazókörökben lehet, például képzeljék el, hogy Budapesten van olyan kerület, ahol 12-féle nemzetiség is szavaz egy-egy nemzetiségi szavazókörben."
Arról, hogy az átjelentkezések miatt várhatóak-e sorban-állások, Pálffy Ilona úgy fogalmazott, hogy az országgyűlési választással szemben, ahol kijelölt szavazókörök voltak az átjelentkezőknek, most minden átjelentkező a bejelentett tartózkodási helyének megfelelő szavazókörben voksolhat és csak a tartózkodási helyének megfelelő jelöltekre. A szavazók egyébként péntek délután négy óráig jelentkezhetnek át tartózkodási helyükre, eddig csaknem 13 ezren jelezték, hogy nem állandó lakcímükön szavaznának.
Az első eredmények egyébként a 7 órás urnazárás után a kistelepülésekről Pálffy Ilona szerint már néhány perc alatt megérkezhetnek, a nagyobb települések adataira viszont többet kell várni.
"Nyilván a picik nagyon gyorsan össze fogják adni az adatokat, tehát az icipici településekről elképzelhető, hogy perceken belül beérkeznek az adatok, és olyan háromnegyed 8-8 körül indítjuk majd el azt a rendszert, amikor már érdemes mutatni, hogy lássanak is érdemleges dolgokat."
Mindez attól függ, hogy a helyi szavazatszámláló bizottságok milyen gyorsan tudják feldolgozni az adatokat.
MÁV: összeomlott a vasúti közlekedés több fővonalon is





