Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kövér: ez a választás fontosabb, mint eddig bármelyik volt

"A mostani választás minimum huszonöt százalékkal fontosabb, mint eddig bármelyik volt, hiszen ez már öt évre szól" - mondta Kövér László házelnök Isaszegen egy lakossági fórumon pénteken.

Az Országgyűlés elnöke szerint az a legfontosabb, hogy helyben megfelelő kezekben legyen a település élete; megfelelő rálátással, korrektséggel, felkészültséggel és szorgalommal megáldott embereket érdemes választani.

Olyan emberekre érdemes voksolni, akikben megvan az együttműködésre való készség és képesség - mondta Kövér László.

Együtt kell működni a képviselőtársakkal, a település lakóival és mindazokkal, akikkel a közös munka jelentős mértékben meghatározza az adott közösség fejlődését - tette hozzá.

Az ellenzék kijelentéseire utalva, amelyek szerint fideszes politikusok "megzsarolták" az adott települést, a házelnök közölte: "ez nem Lamperth Mónika pártja. Ez az a párt, amelynek kormánya (...) minden önkormányzatot kiváltott abból az adósságcsapdából, amelybe az előző kormányok lökték vagy a polgármester, a testület felelőtlen politikája, és ami gyakorlatilag az egész önkormányzati rendszert működésképtelenné tette".

Szólt arról is, hogy az együttműködés területe a megyei vezetésre is kiterjed. Emlékeztetett, a megyei közgyűlésbe jutók pártlistáról kerülnek be, és "a település szempontjából sem közömbös, hogy kik fogják elosztani azokat a területfejlesztési forrásokat, amelyekről ezentúl a megye dönt".

A házelnök az Európai Bizottságban az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó tárca élére jelölt Navracsics Tibor biztosjelölti meghallgatásával kapcsolatban közölte: folytatódik mindaz, ami eddig történt. Álláspontja szerint a támadások mögött már "az életünket, a civilizációnkat meghatározó értékekről van szó, most már ezekről folyik a háború".

A fórumon kérdésre válaszolva a házelnök azt mondta: fogalma sincs, milyen tanácsokra számít Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Zoltai Gusztávtól, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének volt ügyvezető igazgatójától. Közölte: azokkal ért egyet, akik azt gondolják, hogy "ez egy olyan rossz döntés volt, amelynek a súlyát nehéz is igazából mérlegelni".

Megítélése szerint ennek a döntésnek nagy a morális ára, mert "Zoltai Gusztáv mindent megtestesít, amit az elmúlt 24 évben nagyon nehezen tudtunk elviselni". Mint mondta, érteni véli Lázár János szándékait, de a kinevezett tanácsadó "nem az az ember, akivel bármilyen közösséget kell vállalni".

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×