Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Sukoró: nyert a magyar állam - a nap hírei

A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében a nemzetközi választott bíróság.

A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében a beruházási viták rendezésének nemzetközi központja Washingtonban. A nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak elmondta: a nemzetközi választott bíróság jogerősen elutasította az izraeli befektetők keresetét és 100 milliárd forintos kártérítési igényét. Varga Mihály hozzátette: a törvényszék megállapította, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen járt el az ügyben, nem szegett meg semmilyen beruházásvédelmi egyezményt és nem tette lehetetlenné a befektetők magyarországi működését. Bártfai Beatrix, a magyar államot képviselő ügyvéd közölte: a washingtoni bíróság megállapította azt is, hogy a magyar állam jogszerűen mondta fel a kaszinó koncessziós szerződést, illetve semmisnek mondta ki a telekcserét is.

Az igazságügyi miniszter szerint január első felében lezárulhatnak a devizahiteles banki perek felülvizsgálati eljárásai. Trócsányi László elmondta: a jövő hónap közepére érhetnek véget a másodfokú bírósági eljárások, míg a Kúria az év végén, legkésőbb január első felében zárhatja le a felülvizsgálati procedúrákat, ezután pedig megkezdődhet az elszámoltatás. Hangsúlyozta: jövő év novemberéig minden fogyasztói hitelfelvevői csoporttal befejezik az elszámolást. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője pedig arról számolt be: az igazságügyi tárca megkezdte a fair bankokról szóló jogszabálytervezet előkészítését, amely rögzítené a fogyasztóknak nyújtandó hitelek feltételeit. A képviselőcsoport várhatóan november 4-én tárgyal erről, és várhatóan ekkor kerül a frakció elé a devizahitelek forintosításának ügye is.

Jogerőssé vált a Széchenyi István Hitelszövetkezet devizahiteles ügyében hozott első fokú ítélet, miután a magyar állam visszavonta fellebbezését. A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a pénzintézet keresetét. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elhalasztotta az ítélethirdetést a Sopron Bank és a TakarékBank perében. A Fővárosi Törvényszék első fokon eddig 60 esetben találta tisztességtelennek a pert indító pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosításait. 3 keresetnek részben helyt adott. Egy bank visszalépett, 3 pert pedig felfüggesztettek, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult. Ugyanezt tette a Fővárosi Ítélőtábla is az egyik ügyben.

Novemberben már lesz egy ütemezett beszerzési költségvetés a magyar hadseregnél - jelentette ki a miniszterelnök miután megtekintett egy hadgyakorlatot a Veszprém megyei Öskü melletti kőröshegyi lőtéren. Orbán Viktor a közmédiának adott nyilatkozatában szükségesnek nevezte az alapvető katonai technikai eszközök lecserélését, amit fokozatosan hajtanak végre.

Az eddigi rendszer kisebb hatékonyságával indokolta a külgazdasági és külügyminiszter a tárcánál mostantól működő egységes irányítás létrehozását. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy eddig külön minisztériumokhoz tartoztak a külgazdasági, külügyi, illetve kultúrdiplomáciai felelősségi körök. Hangsúlyozta: mostantól a külképviseleteken valamennyi diplomata a nagykövet beosztottja lesz.

Brüsszeli értesülés szerint újabb kérdéseket tesznek fel Navracsics Tibornak az Európai Parlament kulturális bizottságának képviselői. Egy neve elhallgatását kérő forrás azt közölte a távirati irodával, hogy a testület tagjai egyelőre nem döntöttek arról, támogatják-e az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekért felelős biztosnak jelölt politikust. A bizottság a tervek szerint hétfőn délután ül össze.

Több mint negyvenmillió forint kártérítést ítélt meg két, vörösiszapömlés miatt indított perben tucatnyi károsultnak a Fővárosi Törvényszék. Az indoklás szerint az alperes Mal Zrt. mint veszélyes üzem, köteles helytállni a négy évvel ezelőtti katasztrófáért. A bíróság azt is kimondta, hogy az ajkai gyártelep 10-es vörösiszap-tározójának átszakadásával megsértették a környéken lakók emberi méltósághoz, egészséges környezethez és testi épséghez fűződő jogait. Az ítélet nem jogerős.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×