Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kövér László: a kormány az emberek mellé állt 2010-ben

A házelnök szerint a 2010-ben kétharmaddal megválasztott Fidesz-KDNP-kormány olyasmibe kezdett, amit még senki nem próbált: nem az emberek, a vállalkozások zsebében kezdett el turkálni, hanem a bankok, a multik, a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók kasszájában.

Kövér László a dél-borsodi Mezőkövesden csütörtökön tartott lakossági fórumon azt mondta: Magyarország 2010-ben totális csődben volt, morális, szellemi, gazdasági és szociális értelemben egyaránt.

A gazdasági és szociális válság miatt az a középréteg, amely "az országot cipelte a vállán", az egzisztenciális katasztrófa szélére került - mondta.

A házelnök ennek okaként a gazdasági válságot, a devizahitelek elszabadulását és a különböző közszolgáltatások emelkedő árait említette.

Ezt a helyzetet kellett megoldani, és bár nem vagyunk még túl a problémán, nem oldottunk még meg mindent, de igen sokat tettünk az elmúlt négy évben az ellenzéki és egyéb oldalakról érkező aknamunkák ellenére - tette hozzá. Kövér László kiemelte a devizahitelesek megsegítését és a rezsicsökkentés ügyét.

A devizahitelek miatt 1 millió 300 ezer család élete végveszélybe került. A parlament döntése értelmében viszont minden banknak egyenként el kell számolnia az érintettekkel. A bankok ezermilliárd forintot loptak ki az emberek zsebéből - tette hozzá. A házelnök közölte, hogy olyan problémát oldottak meg, amelyet nem is lett volna szabad előidézni.

A rezsicsökkentésről szólva azt hangsúlyozta, hogy "a magukat baloldalnak nevező szocialisták", számára érthetetlen módon, aggódtak a szolgáltató cégek profitjáért, és azt mondták, hogy a rezsicsökkentés nem fenntartható.

Kövér László a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozva felhívta a figyelmet arra, hogy ma 4 millió 170 ezer ember dolgozik, amire 22 éve nem volt példa.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×