Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elfogadta az Országgyűlés az elszámolási törvényt - a nap hírei

Letette az esküt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Norvég Alap civil pályázatait kezelő negyedik alapítvány adószámát is felfüggesztette az adóhatóság.

Elfogadta az Országgyűlés az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel azokat a túlfizetéseket, amelyek az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkeztek. A képviselők alkotmánybírákká választották a kormánypárt 3 jelöltjét. Módosítottak több jogszabályt is, így a többi között változtattak a 98 százalékos különadó szabályain, megtiltották a kereskedelmi televízióknak, hogy programdíjat számítsanak fel, és lehetővé tették az iskoláknak, hogy évente kétszer papírgyűjtést szervezzenek.

Elsősorban a banki elszámolási törvény visszamenőleges hatályú szabályozását kifogásolja a Magyar Bankszövetség alelnöke. Becsei András az InfoRádióban elmondta: az 5-10 évvel ezelőtti szerződési feltételek nem felelhetnek meg teljes mértékben a tisztességesség parlament által most meghatározott 7 alapelvének.

Mindkét ma tárgyalt devizahiteles perben elutasította a pénzintézetek keresetét a Fővárosi Törvényszék. A bíróság eddig 55 elutasító ítéletet hozott, három keresetnek részben helyt adott, másik hármat felfüggesztett, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult. Egy pénzintézet visszalépett. A másodfokú tárgyalások sorozata jövő hétfőn kezdődik.

Biztosítja a Magyar Nemzeti Bank a lakossági devizahitelek kivezetéséhez szükséges devizát a bankrendszer számára. Az elszámolások fedezeteként 3 milliárd eurós keretösszeget határozott meg a jegybank.

Letette az esküt az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Áder János köztársasági elnök szeptember 23-ai, keddi hatállyal nevezte ki az új tárcavezetőt. A politikus bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, és a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie.

Az Autonómia Alapítvány adószámát is felfüggesztette az adóhatóság - tudta meg a Népszabadság. Így a Norvég Alap civil pályázatait kezelő egyetlen szervezetnek sincs már érvényes adószáma. Az intézkedést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kezdeményezte, azért, mert a civil szervezetek nem működtek együtt a hivatallal, amikor az adatokat kért tőlük.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások ellen tiltakozott a Magyar Természetvédők Szövetsége a Parlament előtt. A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezmény hatására a multinacionális cégek választott bíróság előtt beperelhetik a kormányukat, ha olyan szabályokat vezet be, amellyel veszélyeztetve látják profitérdeküket.

Nem vár ellenzéki áttörést az október 12-i önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: arra számít, hogy a baloldal Budapesten a jelenlegi négyről legalább 7-9-re növeli a polgármesterei számát, emellett az általuk vezetett vidéki városokat megtartják, sőt lehetőleg növelik azok számát.

Nem ebolás a Budapesten kedd este kórházba került diáklány. A Nigériából érkezett főiskolai hallgatót maláriagyanúval kezelik a Szent László Kórházban, már jól van, várhatóan 4-5 napon belül hazatérhet.

Ismét olcsóbbak lesznek az üzemanyagok. A Mol pénteken bruttó 3-3 forinttal mérsékli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 417, a dízelé pedig 423 forintra változik.

Az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható a rendőri intézkedésről készült fotó, ha az nem öncélú - döntött az Alkotmánybíróság. A testület állásfoglalását az Index hírportál kérte, mert egy perben a bíróság jogsértőnek minősítette a rendvédelmi szakszervezetek 2011-es tüntetésén történt rendőri intézkedésről készült fotók közlését.

Azonosította a rendőrség két férfi DNS-ét a soroksári gyilkossággal összefüggésben. A bűncselekményt a gyanú szerint egy idősebb férfi követte el fiatal társa segítségével. A soroksári Szigetdűlőn tavaly szeptember 25-én találtak holtan egy 36 éves nőt, aki rendszeresen futott azon a környéken. Az áldozatot megkötözték és megfojtották.

Hátrányos megkülönböztetés miatt jogerősen elmarasztalta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot a Fővárosi Ítélőtábla a 2012-es Budapest Pride betiltása miatt. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszékhez hasonlóan az ítélőtábla is azt állapította meg: a BRFK szexuális irányultságon alapuló közvetlen diszkriminációt valósított meg, amikor 2012 áprilisában a közlekedés ellehetetlenülésére hivatkozva megtiltotta a felvonulást.

A beruházás kiegészítése miatt 300 millió forinttal megnövelte a Várkert Bazár fejlesztésére rendelkezésre álló európai uniós forrást a kormány. A Miniszterelnökség azt közölte: a plusz pénzből a többi között wifi-lefedettséget építenek ki, módosítják és bővítik az épület biztonsági- , beléptető- és kamerarendszerét.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×