A február 21-i tisztújító szavazáson az 5533 választásra jogosultból 2442-en jelentek meg. Ez a 44 százalékos részvétel mintegy kétszerese a négy évvel korábbinak. A papír alapú szavazólapokon több mint 120 választható tisztségre jelentkező több mint 330 jelöltre lehetett voksolni. A szavazólapokon lévő több százezer adat manuális feldolgozása öt napig tartott.
Az elnökség tagja lett többek között Dessewffy Alice, aki Réti László mellett szintén elnökjelöltként indult a választáson.
Réti László 2006 és 2010 után immár harmadszor kapott négyéves elnöki megbízatást a Budapesti Ügyvédi Kamarában.
„Két hete szóltunk” – Toroczkai László nekiment Magyar Péter paksi akciójának




