A főpolgármester cáfolta az Indexnek azt az információját, amely szerint fel kellett gyorsítani a 4-es metró tesztüzemét, hogy még a választás előtt át tudják adni a beruházást. Tarlós István arról beszélt, hogy a 2010-ben hivatalba lépett városvezetés rengeteget dolgozott azért, hogy befejezzék az építkezést. Hozzátette: nem volt más lehetőség, mint befejezni a beruházást, mert az építkezés leállítása sokkal többe került volna, mint a megvalósítás.
Tarlós István kiemelte, hogy a 4-es metró szerelvényeit és a biztonsági berendezéseket gyártó cégek rendszerének összehangolása komoly kihívást jelent. A főpolgármester úgy fogalmazott: "mivel ennél egyszerűbb rendszereknél is az üzemeltetés első hónapjaiban kisebb hibákra számítani kell", ezért készenléti helyzetben, változatlan felszíni szállítókapacitást tartanak majd fenn az első hónapokban, de "egyáltalán nem biztos, hogy ezeket majd használni is kell, így költséget sem jelent.
A főpolgármester megemlítette, hogy Budapest hitelképessége húsz éve nem volt ilyen jó, és ez a 3-as metró felújításával kapcsolatban is bizakodásra ad okot.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán fogadta el Budapest idei költségvetését. A főpolgármester nagy sikerként értékeli, hogy a büdzsé nullszaldós lett. Tarlós István a tavalyi költségvetéshez képest előrelépésnek nevezte, hogy a központi büdzsébe beépítették a közösségi közlekedés év közben kapott támogatásait is, így a területre 24 milliárd forint állami támogatás jut. Tájékoztatása szerint a kockázatok kezelésére 25 milliárd forintos folyószámla hitelkeret áll rendelkezésre, és a tavalyinál lényegesen nagyobb, 10 és fél milliárd forint általános tartalékot képeztek.
Tarlós István szavai szerint, őt is meglepte, hogy milyen simán ment át a közgyűlés ellenzéki szűrőjén a költségvetés.
A főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a Jobbik buszcserével kapcsolatos javaslatát jogi kontroll alá vetik. A Jobbik korábban azt javasolta Tarlós István főpolgármesternek, hogy vizsgálja felül a tervezett fővárosi buszbérleti konstrukciót, mert az a "Demszky-Hagyó-korszak" előnytelen szerződéseihez hasonlít.
Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint.
Hanganyag: Exterde Tibor




