Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Felújítják a Vakok Intézetét

Megkezdődött a Vakok Állami Intézetének felújítása kedden, a 715 millió forintos, öt hónapig tartó beruházással kívül-belül megújítják, akadálymentessé és komfortosabbá alakítják a zuglói Hermina úti intézményt - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára keddi, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós tájékoztatása szerint a 650 millió forintos hazai és 65 millió forintos uniós forrásból indított program során egyebek mellett átalakítják az energetikai berendezéseket, felújítják a homlokzatot, új nyílászárókat építenek be, és megújítják a lakótereket és a belső berendezéseket is.

Az államtitkár a vakokat és gyengén látókat érintő két további rövidesen megkezdődő beruházásról is beszámolt: a Hungária körúti épület 300 millió forintos felújításáról, valamint a Tatán 1,3 milliárd forintból épülő új országos bentlakásos rehabilitációs központ kialakításáról. Utóbbi a felnőttként látássérültté válóknak ad segítséget ahhoz, hogy elsajátítsák a minél önállóbb élethez, közlekedéshez, munkához szükséges készségeket.

Fülöp Attila, a tárca család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, az Új Széchenyi Terven belül látássérültek részére az elmúlt két évben összesen 2,5 milliárd forint összegben hirdettek meg programokat, továbbá több hazai forrású pályázatot is elindítottak.

Utóbbiak között említette a hét regionális látásrehabilitáció-szolgáltató támogatását, melyre idén 120 millió forintot biztosítanak.

Kitért arra: a látássérültek közül is egyre többen veszik igénybe a gépkocsiszerzési támogatást. Emlékeztetett ara, hogy a két éve átalakított rendszerben már nemcsak a mozgássérültek kaphatnak a korábbinál több támogatást új vagy használt autók vásárlásához, hanem más fogyatékossággal élők, illetve az őket szállító hozzátartozóik.

Orsós Zsolt látássérült szolidaritási nagykövet azt mondta, arra kapott felkérést a kormánytól, illetve az államtitkártól, hogy középiskolás diákokkal beszélgessen az ország sok településén arról, hogyan lehet fogyatékos emberként teljes életet élni.

Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója elmondta, a beruházás során rehabilitációs profilt alakítanak ki az intézményben, itt alakítják ki az országos módszertani központot, valamint a felnőttkorúak országos látásvizsgáló és állapotfelmérő központját.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, az intézmény szolgáltatásait évente csaknem ezren veszik igénybe. A most kezdődő beruházás során mind a régi, mind pedig az új épületet felújítják, ezért a lakókat erre az időre - várhatóan július 17-éig - társintézményekbe költöztették.

Közölte, az intézetben több új, speciális fejlesztő helyiséget is kialakítanak majd, lesz barkácsszoba, informatikai terem, valamint egy apartman is, ahol például - akár bejáróként - meg lehet tanulni a csecsemőgondozást, a főzést, a mosogatást, a vasalást, tehát mindazt, amire az önálló mindennapi élethez szükség lehet. Hozzátette: a felújított épületrészek kerekes székkel is teljes egészében körbejárhatók lesznek.

Szabóné Berta Irén arról beszélt, a cél az, hogy a látássérültek a lehetőségeikhez képest önállóvá váljanak, és minél jobban integrálódjanak a társadalomba, ezért minőségi és "otthon közeli" szolgáltatásokkal várják majd a látássérülteket.

Magyarországon több mint 80 ezer látássérült ember él, és évente 4-6 ezren veszítik el a látásukat.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×