Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Stíluskönyv a Kúriai bíráinak

Az ítéletek közérthetőbbé tételét célozza a kúriai határozatok szerkesztéséhez útmutatóul szolgáló stíluskönyv, amelynek a napokban készült el az első változata - mondta Orosz Árpád kúriai tanácselnök egy sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Az eljárási törvényekkel összhangban álló útmutató nem kívánja felforgatni a magyar jogi hagyományokat, de szeretné elősegíteni az egységes, áttekinthető, jelenleginél jobban tagolt szerkezetű határozatok megszületését. Száműznék az olyan magyartalan és szükségtelen szakzsargont, mint például az "eszközöl" vagy "levonásba helyez" - mondta. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a jogi szaknyelvet továbbra sem nélkülözhetik a bírói határozatok.

A kúriai joggyakorlat-elemző csoport munkájában bírák mellett jogi informatikusok, nyelvészek és a Vígszínház dramaturgja is részt vett. A munkacsoport most elkészített tervezete elsősorban a legfelsőbb bírói fórum polgári és közigazgatási ügyszakának gyakorlatából indult ki, de az itt megfogalmazottak kiindulópontjai lehetnek a munkaügyi szakág sajátosságaira tekintettel kialakítandó javaslatoknak is.

Orosz Árpád, a munkacsoport vezetője elmondta: a stiláris kérdéseket tekintve a legnagyobb problémát a bonyolult mondatszerkezet, zavaró szórend, többszörös zárójelek, nehezen követhető utalások használata jelenti. A hivatkozások terén pedig egységesítésre van szükség: egy vizsgálat szerint 61 ezer határozatban tizenegyezer-féleképpen határozták meg az ügy tárgyát, holott ennyiféle nyilvánvalóan nem lehet. A munkacsoport egy 20-30 tételből álló listát javasol, amelyből választhat majd a bíró, amikor megjelöli az ügy tárgyát.

A határozatok felépítésében elsősorban az indoklás tagolására helyezett nagy hangsúlyt a munkacsoport. A javaslat szerint alcímekben kell majd jelölni a tematikailag elkülönülő részeket, például a tényállást, a kérelmeket, és ha a döntésnek van elvi tartalma, azt a szövegben tipográfiailag is ki kell emelni. A bekezdések a könnyebb hivatkozhatóság érdekében számozottak lesznek, egyébként pedig az "egy gondolat - egy rövid bekezdés" elvét kell érvényesíteni a döntések írásba foglalásakor - ismertette.

A határozatok helyesírása jobbára megfelelő, inkább elírások, betűhibák fordulnak elő, ami felvetheti az utólagos szöveggondozás igényét.

A Kúria döntésénél figyelembe vett jogszabályokat általában nem szó szerint, hanem csak a szükséges részletességgel kell idézni, amit a jogszabályhely megjelölése után az "egyebek mellett kimondja" vagy ehhez hasonló szófordulattal lehet bevezetni. A korábbi döntésekre, joggyakorlatra való utalásnál pedig mindig egyértelműen ki kell derülnie annak, hogy a Kúria az adott ügyben meg kívánja-e erősíteni a korábbi álláspontját, módosítani akarja vagy el kíván térni tőle.

A munkacsoport vizsgálatát összegző dokumentum szerint az ítélet még a Kúria esetében sem "doktrínák gyártásának terepe", itt nincs helyük a teoretikus kinyilatkoztatásoknak, még akkor sem, ha a Kúria mint legfelsőbb bírói fórum feladata túlmutat a jogvita puszta megoldásán, döntésével hozzájárul a joggyakorlat továbbfejlesztéséhez és egységesítéséhez.

A kúriai munkacsoport vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a vizsgálat eredményét összefoglaló vélemény megalkotásával azoknak a nemzetközi elvárásoknak is igyekeznek megfelelni, amelyek egyszerű, világos, érthető nyelven megfogalmazott határozatokat várnak az igazságszolgáltatástól.

A munkacsoport összefoglaló véleményét a Kúria büntető kollégiuma, közigazgatási-munkaügyi kollégiuma és polgári kollégiuma január 27-i együttes ülésén megvitatta és elfogadta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×