Az Együtt-PM Szövetség az MTI-hez szombaton eljutatott közleményében emlékeztet arra, hogy pénteken a volt miniszterelnök országjárásának hatvani állomásán egy bohócnak öltözött, a festék miatt felismerhetetlen arcú férfi fenyegetően lépett fel az Együtt-PM vezetőjét váró polgárokkal szemben, többüket inzultálta, és csupán a testőrök fellépésének köszönhetően nem okozott sérülést Bajnai Gordonnak.
A bohóctámadást nem a Bajnai Gordont kísérő testőrök dolga lett volna megakadályozni, hanem a rendőrségé - mutatnak rá a közleményben, jelezve, a szervezők tájékoztatása szerint a helyben illetékes rendőri vezetők arra hivatkozva utasították el a rendőri biztosításra vonatkozó kérést, hogy az ellentüntetést annak szervezői a 72 órás határidőből kicsúszva jelentették be.
Az Együtt-PM Szövetség álláspontja szerint ez a jogszabályok téves értelmezése, sőt felveti politikai szempontok érvényesülését is.
Sem az utólagos manipulációra, sem magára a támadásra sem nyílt volna tér, ha a rendőrség teszi a dolgát - hangsúlyozzák. Álláspontjuk szerint egyértelműen rendőri mulasztás történt, amelynek haladéktalan kivizsgálását az országos rendőrfőkapitánytól várják.




