Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Lezsák: reneszánszát éli a vajdasági magyarság

A vajdasági magyarság a reneszánszát éli - jelentette ki pénteken Szabadkán Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, hozzátéve, az ott élők nem biztos, hogy érzik ezt, a Délvidékre látogatóknak azonban ez az érzésük.

Lezsák Sándor Osztie Zoltánnal, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökével látogatott Szabadkára, ahol többek között a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség tagjaival is tárgyalt, illetve részt vett a szabadkai magyar főkonzulátuson rendezett ünnepélyes állampolgársági eskütételen.

Lezsák Sándor szerint az utóbbi négy év jelentősen felerősítette azokat a folyamatokat, amelyek miatt most azt mondhatja, hogy a vajdasági magyarság a reneszánszát éli. Ebben az időszakban viszonylag sikerült rendeződnie Szerbiának, és ugyan még van bizonytalanság, de már kezd letisztulni a helyzet - magyarázta. A vajdasági magyarság helyzetének javulásához hozzájárult a magyar törvényhozás is, amikor lehetővé tette az egyszerűsített honosítási eljárást.

 "Ez adott egy lehetőséget itt a Kárpát-medencében, és különösen itt a Délvidéken (élőknek), hogy részt vegyenek magyarként a magyarországi történésekben, és másképpen figyeljenek oda" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy eddig is honfitársainak tekintette a határon túl élő magyarokat, a kettős állampolgárság lehetősége az itt élőkben is "tudatbéli változást" hozott. Elmondta, hogy ezeknek a folyamatoknak lesz folytatása, "lesznek következményei".

"Új alkotmánya van az országnak, egy új alaptörvény szervezi újjá Magyarországot, és ezzel a nemzet közösségét is, hiszen ahogy az alaptörvényben is megfogalmazódott: minden magyar felelős minden magyarért" - részletezte Lezsák Sándor.

A pénteki állampolgársági eskütételen való részvétel kapcsán pedig úgy fogalmazott: "ez a határon átívelő nemzetegyesítés a gyakorlatban azokban a pillanatban sűrűsödött, amikor esküt tett ötven honfitársunk, és éreztem azt, hogy belülről is érzik a himnuszt, nem csak kívülről tudják".

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Magyarországon élők hogyan reagálnak erre a nemzetegyesítő elképzelésre, Lezsák azt válaszolta, hogy persze voltak riogatások a politikai ellenfelek részéről, hiszen "lehet hisztériát kelteni, lehet fenyegető mondatokat, hamis, torz történeteket mesélni, de ez minden változással együtt jár". Mint mondta, "tudatosítani kellett bizonyos rétegekben, hogy nincsen első osztályú meg másodosztályú állampolgár, hanem magyarok vannak". Szerinte a többség inkább aggódik azok miatt, akik nem vállalhatják magyarságukat, mint például a Felvidéken élők.

Az utóbbi négy évről szólva pozitívumként fogalmazta meg, hogy a "köztudatban is felerősödött egy egészséges törekvés és a büszkeség is, hogy magyar vagyok, legyen erről egy papírom, és talán ezt az új kormányzatot, ezt az új Magyarországot is könnyebb vállalni, mint a korábbi ellentmondásos, bizonytalan, feszültségekkel teli, fenyegetett állapotban lévő országot".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×