Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Paksi erőmű - Az LMP pert indít a kormány ellen a hatástanulmányokért

A Lehet Más a Politika (LMP) pert indít a kormány ellen, hogy megkaphassa a paksi bővítéssel összefüggő hatástanulmányokat, elemzéseket - mondta a párt társelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Schiffer András közölte, a nemzetközi szerződéskötési eljárásról, valamint a jogalkotásról szóló törvény is előírja, hogy hatástanulmányokat kell készíteni. A kormány indoklás nélkül megtagadta ezeknek a hatástanulmányoknak és kockázatbecsléseknek az átadását, ezért a közérdekű adatigénylés megtagadása miatt pert indítanak a nap folyamán - tette hozzá, megjegyezve, nemcsak a műszaki, környezeti, hanem energiagazdaságossági tanulmányokra is.

Hozzátette: Paksnak csak alternatívája van. Véleménye szerint Orbán Viktor "úgy árulta el a hazát" Moszkvában, hogy nem lehet tudni, milyen hatástanulmányok alapján kényszerítette ki a kormány ezt a döntést az Országgyűlésben.

Hangsúlyozta, az LMP elkötelezett amellett, hogy a nukleáris energiát 2040-ig ki kell vezetni a magyar energiarendszerből, mert az költséges, valamint kockázatokat és jelentős környezeti terheket jelent a következő generációkra.

Schiffer András szerint nem igaz az a kormányzati állítás sem, hogy a bővítéssel olcsóbb lesz az áram, ellenkezőleg. Kifejtette: jelenleg kilowattonként 12 forintért termel Paks, a szabadpiaci ár 16 forint; Nagy-Britanniában, ahol új blokkok termelnek, 32-33 forint az ár.

Mint mondta, szeretnének arra is választ kapni, hogy mit jelent "az Orbán-Putyin-paktum" a következő 30-40 évben. Szerinte az elmúlt években ez a politikai elit elcsalta megújuló energiaforrások fejlesztését, és az Orbán-kormány az ígéreteivel szemben alig fordított forrásokat épületek szigetelésére.

Arra a kérdése, miszerint a házelnök a lehető legnagyobb büntetést szabja ki rájuk az üléstermi rendzavarás miatt, Schiffer András közölte, tudatában voltak a jogi konzekvenciáknak.

Egy másik kérdésre, miszerint Kövér László házelnök azt mondta az ATV-nek a Paks ellen tiltakozó LMP-sekről, hogy idióták, Schiffer András elmondta, elég szomorú, hogy az ország "kettes számú" közjogi méltósága, aki egyébként felel azért, hogy a parlament formális és tartalmi értelemben is megfeleljen a törvényi előírásoknak, nem látja a felelősségét.

Úgy folytatta, a kormány olyan javaslatot terjesztett be, amely beláthatatlan kockázatokat jelent a következő generációkra. "Nem minket kellene idiótáznia szerintem" - fogalmazott, hozzátéve, hogy annak a felelősségérzete kérdőjelezhető meg, aki képes a hatástanulmány ismerete nélkül megnyomni az igen gombot.

Schiffer András azt mondta, tisztában vannak Kövér László vérmérsékletével, ezért nem lepték meg a reakciói.

Az ATV honlapján található videón Kövér László arra a kérdésre, mit szól ehhez az akcióhoz, azt mondta, "mit lehet szólni ennyi idiótához?" Elmondta, hogy a képviselők büntetésre számíthatnak.

Kövér László úgy fogalmazott, ha valaki a demokráciát hiányolja Magyarországon, célszerű lenne megfontolnia, hogy van egy minimális demokratikus kultúra. Nemcsak mások véleményét kellene tiszteletben tartani, akkor is, ha többen vannak, hanem a közösen elfogadott demokratikus normákat is - közölte. Hozzátette: volt már kétharmada a baloldalnak is, a jobboldal is tudomásul vette azt, hogy kisebbségben van, és soha nem kísérelt meg megakadályozni egy szavazást erőszakkal.

Mint mondta, "van egy verseny hülyeségben az ellenzéken belül", úgy gondolják, hogy ha parlamenti súlyuk nem elég nagy, valahogy fel kell hívni a figyelmet magukra. Kövér László szerint az emberek többsége inkább az értelmes érvekre vevő.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×