Simon Gábor közleményében azt írja: a személyéhez kötődő összeggel el tud számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk.
A szocialisták második embere közölte: "jóhiszeműen hibázott, amikor a vagyonnyilatkozatát nem kellő alapossággal töltötte ki.
Minden, a helyzet tisztázását segítő eljárást és vizsgálatot természetesen vállal és segít - zárta a közleményt Simon Gábor.
A Magyar Nemzet kedden írta meg, hogy Simon Gábor 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót, több mint 240 millió forintot tett ki.
Simon Gábor korábbi vagyonbevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a képviselő jelenlegi vagyonbevallásában sem szerepelteti azt - írta a lap.
A Magyar Nemzet főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak a kezdeményezésére vagyonvizsgálati eljárás indul Simon Gábor ügyében.
A legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését szerdán délután az Országgyűlés elnökénél.
Mesterházy Attila MSZP-elnök csütörtökön személyesen beszélt Simon Gáborral, és szerinte ennek volt az eredménye, hogy a politikus lemondott minden funkciójáról és kilépett a szocialista pártból.
Erről Mesterházy Attila az MSZP székházából távozóban nyilatkozott a rá várakozó újságíróknak.
Az MSZP országos választási bizottságának ülése után hangsúlyozta, ha Simon Gábor nem lépett volna ki, a szocialista párt vezető testületei hozták volna meg azokat a döntéseket, amelyek ugyanezt eredményezik.
Mesterházy Attila közölte: elfogadta Simon Gábor magyarázatát. Hozzátette: Simon azt mondta neki, hogy áll a vizsgálat elé, és tudja bizonyítani kijelentéseit.
Az MSZP elnöke azt mondta: nem pártpénzről van szó és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint "nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez".
Orbán Viktor szóvivője és Toroczkai László is reagált Magyar Péter paksi meghívására





