Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Visszakozott a kormány: egyelőre nem épül emlékmű?

Semmilyen formában nem került szóba a Szabadság térre tervezett, a német megszállásnak emléket állító szobor felavatásának elhalasztása - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a sajtóhírre reagálva. Hozzátette: erről sem szóban sem írásban nem kapott tájékoztatást, amikor olvasta az erről szóló cikket, azon gondolkozott, hogy hogyan jelenhetett meg ilyen formában, mert mint mondta: vagy félrevezette valaki az újságírót vagy megrendelésre születhetett a cikk, hogy elterelje más ügyekről a figyelmet, mert alapja nincsen.

A Népszabadság írt arról, hogy az áprilisi választásig nem állítják fel az új Szabadság téri emlékművet. Kormányzati körökből az InfoRádió kedd délelőtt szintén úgy értesült, a kabinet nem tekinti az emlékév részének a Szabadság téri német megszállás emlékművét, így várhatóan a jelenlegi elképzeléseknek megfelelően avatják majd fel. A héten döntés születhet arról, hogy a zsidó szervezetek - az elmúlt hónapok eseményeinek tükrében - miként viszonyulnak majd a kormány által meghirdetett Holokauszt emlékévhez.

A kormány tavaly év végén döntött a szoborállításról. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként kiemelték a normál hatósági engedélyezési körből. A határozat szerint az emlékművet 2014. március 19-én, a német megszállás 70. évfordulóján állították volna fel.

Több zsidó szervezet tiltakozott az emlékmű ellen és erőteljesen bírálták Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának azon kijelentését, amely az 1941-es deportálásokat "idegenrendészeti eljárásnak minősítette", valamint nehezményezték, hogy az épülő Sorsok Háza koncepciójának kidolgozásába nem vonták be őket. Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke vasárnap nyilatkozott az ATV esti műsorában.

Beszélt arról, hogy a szervezet nyitottan várja a kormány javaslatait a józsefvárosi Sorsok Háza emlékhelyről és a német megszállás emlékművéről. Heisler András elmondta: a Mazsihisz vezetősége és a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságának vasárnapi együttes ülésén döntöttek arról: amennyiben nem kapnak megfelelő javaslatokat, akkor a közgyűlésen "a vezetőség és az elöljáróság a holokauszt 2014-es programból való távolmaradást javasolja a közgyűlésnek".

Kormányzati körökből arról tájékoztatták az InfoRádiót, hogy végleges döntés többek közt az emlékműről, most csütörtökön várható. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár ugyanis február 6-ra összehívta a Zsidó Közösségi Kerekasztalt, hogy lehetőség nyíljon a magyarországi zsidó közösségeket foglalkoztató kérdések megvitatására.

Hétfőn a Lantos Alapítvány létfontosságúnak tartotta, hogy a magyar kormány "egységes hangon" szólaljon meg a német megszállás emlékműve és Szakály Sándor kijelentése kapcsán. Mindeközben az elmúlt hetekben Orbán Viktor kormányfő, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár vagy Hende Csaba honvédelmi miniszter is egyértelműen nyilatkozott arról, hogy a magyar állam is felelős a holokausztért, valamint az 1944 előtt történtekért, amikor az akkor hatályos jog alapján hurcolták meg a zsidókat. Két héttel ezelőtt a miniszterelnök a Szabadság téri emlékműről azt mondta: az főhajtás minden áldozat előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×