Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Orbán Viktor: határozott értékrendű családokra épülő ország lehet csak erős

Csak az az ország lehet erős, amely határozott értékrenddel bíró családokra épül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Képmás magazin Családbarát médiáért díjának átadóünnepségén.

A kormányfő - aki feleségét, Lévai Anikót helyettesítve vett részt a díjátadáson - előzőleg felelevenítette, hogy Ferenc pápa a bíborosoknak címzett levelében "feladatot rótt rájuk és rajtuk keresztül mindannyiunkra", amikor azt írta: hangsúlyozni kell a köteléket, amely összeköti a közjót a házasságon alapuló család előmozdításával. A család az életet és a nemzedékek útját jelenti - idézte a pápa szavait.

A teremtés történetéből tudjuk, hogy az Isten tisztában volt azzal: "az embernek nem jó egyedül, ezért megalkotta a férfit és a nőt, és ezzel tulajdonképpen létre is hozta a családot". A magyar joghagyomány és alkotmányos szabályozás a teremtésnek ezt a törvényét világosan rögzíti, amikor a házasságot is, a családot is a megfelelő jogi helyeken, alkotmányban, polgári törvénykönyvben definiálja - mondta a kormányfő.

Tolmácsolva felesége szavait Orbán Viktor kijelentette, a Képmás magazinnak köszönetet kell mondani, hogy "ahhoz a régi, de divatból ki nem ment eszmeiséghez ragaszkodik", hogy a családban felmerülő nehézségeket az összetartás és a közös erőfeszítés le tudja győzni. Ha ez sikerül, akkor ez mindenkinek hatalmas örömöt ad - fűzte hozzá.

Orbán Viktor úgy folytatta: pontosan tudjuk, hogy a házasság és a nagycsaládos élet sem könnyű, sőt időnként rendkívül nehéz. "Csak mindannyian úgy gondoljuk, és az életünk gyakran ad erre bizonyítékot, hogy a nehézségek legyőzéséért járó jutalom viszont minden nehézség elviselését megéri" - fogalmazott.

Kijelentette: Magyarország számára fontos, hogy létrejöhet egy olyan díjátadó, amely azokat az interjúkat, tanulmányokat, írásokat jutalmazza, amelyek "a gyökereinkről és a családjainkról szóló pozitív kommunikációt" erősítik.

Az örökbefogadással kapcsolatos jogszabályok egyszerűsítésével kapcsolatban Orbán Viktor közölte, hogy 2010 óta az örökbefogadások száma 15 százalékkal nőtt.

A Családbarát médiáért díjat Horváth Ágnes, a Lánchíd Rádió munkatársa kapta. Az Élet sója elnevezésű különdíjat Mohácsi Editnek (Kossuth Rádió) ítélték oda, nyereményét a Magyar Katolikus Rádió ajánlotta föl. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját Czefernek Léna, a csaladhalo.hu munkatársa kapta. Az internetes szavazás alapján a közönségdíjas Miklya Luzsányi Mónika lett, a parokia.hu oldalon megjelent cikkével, nyereményét a Béres Gyógyszergyár ajánlotta föl.

A Családbarát médiáért díjat 2007-ben a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin alapította. A díjat azok az újságírókat és szerkesztők kaphatják meg, akik a nyomtatott, az elektronikus vagy az online sajtóban következetesen kiállnak a családi élet értékei mellett.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×