Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hol lehet közterületi ételosztás Budapesten?

Hat helyszínt javasol a közterületen való ételosztás engedélyezésére a városvezetés által létrehozott munkacsoport - közölte Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény konkrét közterületeket nem nevezett meg.

A szükséges helyszíni feltételeket - a többi között a higiéniai eszközöket, mobil illemhelyeket - a fővárosi önkormányzat biztosítja majd. A javasolt helyszínekről január 28-i ülésén dönthet a szakbizottság.

Ughy Attila jelezte: a főváros a karitatív akciók érvényesülése mellett fontosnak tartja, hogy a kezelésében lévő, frekventált fővárosi közterületeken rendezett állapotok legyenek. Ennek érdekében készítenek egységes koncepciót a közterületi ételosztásokra vonatkozóan is - tette hozzá.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint az előkészítésre bevonták többek között a Menhely Alapítványt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeit.

A tervezetet csütörtökön bírálta Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, aki a budapesti Blaha Lujza téren tartott ételosztás közbeni sajtótájékoztatóján azt mondta: az utcai ételosztás megtiltásával a főváros vezetői azt akarják elérni, hogy a budapestiek ne lássák a szegényeket, és azt érezzék: minden rendben van.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×