Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.06
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Felállítják a Szabadság téri emlékművet

Várhatóan március 19-én avatják fel a német megszállásra emlékező szobrot a budapesti Szabadság téren. Az V. kerületi önkormányzat ugyanis zöld utat adott az emlékmű felállításának.

Nyílt ülésen adott tulajdonosi hozzájárulást az V. kerületi önkormányzat az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékműhöz. A döntést többen bekiabálással, hozzászólásokkal fogadták.

Az ülésen Rogán Antal, a kerület polgármester elmondta: "az emlékmű Magyarország szuverenitása megszűnésének pillanatát örökíti meg és szövegében is egyértelműsíti, hogy minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokauszt-áldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is."

Hozzátette: "látja a komoly indulatokat a kérdésben, de ezeket inkább a választási kampánynak tudja be, és álláspontja szerint inkább az eredeti üzenetre kell tekintettel lenni."

Az ülésen Deák Gábor, a Raoul Wallenberg Egyesület képviseletében provokációnak nevezte az emlékmű felállítását és közölte: nem lehet összemosni a munkaszolgálatosok és az őket gyilkolók nevét. Azt kérte: külön emléktáblát helyezzenek el, ami elmagyarázza az eseményeket.

Az MSZP-s Pásztor Tibor méltatlannak és cinikusnak nevezte az emlékmű létrehozását és kifogásolta, hogy a zsidóknak nincs állami emlékművük. Nehezményezte az emlékmű elnevezését, ami véleménye szerint a nemzetközi közösséget is sérti, és arra kérte a képviselőket, hogy ne támogassák egy "szélsőjobbos kegyhely" létrehozását.

Korábban több zsidó-szervezet tiltakozott az emlékmű felállítása ellen. A Mazsihisz szerint, a közelben lévő Horthy-szobor miatt is, a szélsőjobb emlékhelye lehet, ezért levélben fordultak a miniszterelnökhöz.

Orbán Viktor válaszlevelében úgy fogalmazott: "megerősödött benne az a meggyőződés, hogy "a jövőben is közösen dolgozhatunk azért, hogy Magyarországon a kölcsönös tisztelet, egymás megértése és hazánk közösségeinek együttműködése tovább erősödjék. Ebbe a sorba illeszkedik a német megszállás áldozatai előtt tisztelgő emlékmű is" - tette hozzá.

A kormányfő azt írta: "az áldozatok sorsa mellett nem lehet főhajtás nélkül elmenni, ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése." Vannak, akik az áldozatok emlékezetét, az előttük tisztelgő emlékművet napi politikai spekulációkká akarják silányítani, de ezeket a kísérleteket határozottan vissza fogják utasítani - tette hozzá.

"Meggyőződésem, hogy az áldozatok iránti tisztelet nem engedi meg, hogy a bebörtönzöttek, elhurcoltak, meggyilkoltak sorsa mellett főhajtás és szó nélkül elmenjünk" - fogalmazott válaszlevelében Orbán Viktor, hozzáfűzve: "márpedig a veszteség rettenetes volt."

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×