Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megszüntethetők a kiemelt beruházást akadályozó lakásbérleti szerződések

A törvény erejénél fogva is megszüntethetővé tette a lakásbérleti szerződéseket a parlament hétfőn késő este. Ennek feltétele, hogy a bérleti jogviszony fennmaradása egy kiemelt beruházás megvalósítását akadályozza.

A törvényjavaslatról - amelyet a fideszes L. Simon László terjesztett be - azért szavazhatott már hétfőn az Országgyűlés, mert az előterjesztő egyetlen módosító indítványt sem támogatott. A képviselők 239 igen szavazattal, 72 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el az indítványt.

A vonatkozó jogszabály jelenleg nyolc esetet sorol fel, amely miatt megszűnik a lakásbérleti szerződés: a közös megegyezést, a lakás megsemmisülését, a felmondást, a cserét, a bérlő utód nélküli halálát, illetve az országból való kiutasítását, továbbá a bírósági és a hatósági döntést.

Ezt egészítették ki azzal, hogy a törvény erejénél fogva megszűnik a lakásbérlet, ha nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítását akadályozza. A módosítás ugyanakkor differenciáltan kezeli az ott lakó és a lakásban nem életvitelszerűen tartózkodó bérlőket.

Az ott lakóknak haladéktalanul megfelelő cserelakást kell felajánlani. A lakásbérlet ez esetben csak akkor szűnik meg - a cserelakás felajánlását követő 91. napon -, ha a bérlő a cserelakást egy hónapon belül nem fogadja el.

Határozott idejű szerződés esetén, ha másik bérleménybe kell költöznie, a bérlőnek a szerződésből hátralévő időre megtérítik a díjkülönbözetet, határozatlan idejű lakásbérletnél pedig teljes, feltétlen és azonnali kártalanításra lesz jogosult.

Ha viszont a bérlő a területet kiemelt beruházás helyszínévé nyilvánító döntés hatályba lépését megelőző legalább hat hónapban nem tartózkodott életvitelszerűen az ingatlanban, a bérlet a kiemelt jelentőségű beruházásról szóló kormányrendelet hatályba lépésétől számított 91. napon mindenképp megszűnik. Ebben az esetben a bérlő legfeljebb három havi bérleti díjra jogosult.

A rendelkezés miatt a polgári jogi szabályoknak megfelelően bírósághoz lehet fordulni. Ha így történik, az államnak vagy az önkormányzatnak kell bizonyítania, hogy a lakásbérlet fennmaradása akadályozza a kiemelt beruházás megvalósítását. A törvényt a már kiemeltté nyilvánított beruházásoknál is alkalmazhatják.

L. Simon László indoklása szerint bár az ingatlanvagyonnal való gazdálkodás szabályait makrogazdasági szempontok felülírhatják, a bérlők lakhatása nem válhat bizonytalanná. Ezért javasolt eltérő kompenzációt függően a szerződés időtartamától és attól, hogy a bérlő az ingatlanban lakik-e.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×