Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.41
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kezdődik a hanuka

Szerda este kezdődik hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, ebből az alkalomból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében meggyújtják hanuka első lángját a budapesti Nyugati téren.

A vallási szervezet keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nyolcnapos ünnep során idén az első lángot Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija vendégeiként Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész és Fischer Iván Kossuth-díjas karmester gyújtják meg szerda este, továbbá fellép a Sabbathsong együttes.

Az ünnepségsorozaton részt vesz mások mellett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Tarlós István főpolgármester, Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke, Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus és Farkasházy Tivadar humorista.

Emlékeztettek arra: hanuka annak az időszaknak állít emléket, amikor zsidó szabadságharcosok szembeszálltak üldözőikkel, és szentélyüket visszafoglalták, megtisztították, majd újraszentelték. Szerettek volna a menóra mécseseiben újból fényt gyújtani, ehhez csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amely azonban "isteni csoda folytán" nyolc napon át égett.

Úgy fogalmaztak: "az ünnep során naponta meggyújtott menóra látványa és a hozzátartozó ünnepi hangulat bevésődik az emberi lelkekbe is. A hanuka nemcsak a zsidók, hanem az egész emberiség számára a szabadság és az igazság örök üzenetét hordozza."

Kiemelték: tizenöt éve annak, hogy a hanuka ünnep fényei Budapest utcáin is nyilvános ünneplés keretében lobbannak fel. A több mint kétezer éves ünnep gyertyái a hit erejére, a szabad identitásvállalás jelentőségére hívják fel a figyelmet.

Utaltak arra, hogy amikor 1998-ban, a világszerte bevett utcai ünneplés hagyománya elkezdődött Budapesten is, a zsidó közösségen belül polémia indult el: "jó-e, hogy itt is utcára visszük a vallási ünnepet?"

A közleményben olvasható Köves Slomó ehhez kapcsolódó véleménye, miszerint "a növekedő előítéletekkel és gyűlölettel szemben csakis a nyitás lehet a leghatékonyabb válasz. Az elmúlt 15 év ünneplése megmutatta, lehet félelem nélkül, egymás kezét fogva ünnepelni, gyertyát gyújtani, énekelni és táncolni."

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×