Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
315.34
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

József Attila szobra visszakerült a Kossuth térre - fotók

Helyére került József Attila szobra a Duna partján. A költő visszaérkezett a Kossuth térre.

A költő előkerült és újra nézi a Dunát - adja hírül az Urbanista blog, ahol fotók is láthatók.

Megkezdődik a Kossuth téri József Attila szobor felújítása a tér átépítési munkálatai keretében - tájékoztatta néhány nappal ezelőtt az MTI-t a Steindl Imre-program vezetője. Wachsler Tamás ismertette: a költő szobrán csak kisebb javítások váltak szükségessé, ezért hamarosan vissza is szállítják a térre, hogy az újonnan kialakított Duna-parti sétányon helyezzék el.

Elmondta: Marton László és Vadász György a Dunánál címet viselő emlékműve a korábbinál méltóbb helyre, a Dunához közelebb, Vadász György elképzelése szerinti helyre kerül.

A tervek alapján, az új kialakítást követően József Attila szobrában a Duna idei, történelmi rekordot jelentő vízszintjénél másfél méterrel magasabb ár sem tehet kárt.

A Kossuth-tér átépítésének előkészületeit február 26-án kezdték meg. A kormány tervei szerint a tér rekonstrukciója 2014 májusáig készül el. A Steindl Imre-program néven megvalósuló beruházással az Országház alatti látogatóközpont és hatszáz férőhelyes, háromszintes mélygarázs épül, továbbá növelik a zöldfelületek arányát, és körbejárhatóvá teszik a parlament épületét.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×