Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Katasztrófahelyzetben is bevethetők lesznek a közmunkások

Az Országgyűlés hétfőn több törvényt módosított a katasztrófavédelem hatékonyságának növeléséért.

A kormánypárti és jobbikos szavazatokkal elfogadott törvénymódosítás egyik eleme, hogy a közmunkások a jövőben katasztrófahelyzetben is alkalmazhatóak lesznek. A kormány a módosítással egy időben bérpótlék megállapítását is lehetővé teszi a katasztrófaelhárításban részt vevő közmunkásoknak.

Pintér Sándor belügyminiszter emellett a nyári dunai árvíz tapasztalataira hivatkozva az önkéntesek adminisztrációs terheinek csökkentését is kezdeményezte, annak a rendelkezésnek az eltörlésével, amely különböző adatbejelentési kötelezettségeket ír elő az önkénteseknek.

Újdonság az is, hogy egyes önkéntes tűzoltó egyesületek önállóan is olthatnak tüzet és végezhetnek műszaki mentést. A beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület a székhelye szerinti településen láthat el feladatokat a közvetlen életveszéllyel nem járó eseményeknél (eddig csak közreműködhettek a feladatok ellátásában). Az önállóan végezhető feladatok közé tartozik a jövőben a szabadtéri tüzek, melléképülettüzek oltása, a vízeltávolítás, a fakidőlés és a viharkárok felszámolása, továbbá az állatmentés. Az önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységét a hivatásos katasztrófavédelmi szervek ellenőrzik.

Szintén változás, hogy a tűzvédelmi bírságot helyszíni bírságként lehet a jövőben kiszabni, valamint munkavédelmi okokból és a nyerészkedés megakadályozására veszélyhelyzetben a védekezési munkák helyszínén az alkoholfogyasztás és -árusítás megtiltására is lehetőség lesz.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×