Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
331.41
bux:
119689.3
2026. január 14. szerda Bódog

Gyurcsány újabb üzenete Bajnainak és Mesterházynak

Az MSZP és az Együtt-PM szövetség közötti megállapodás felülvizsgálatára kéri Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc, azt szorgalmazva, egyikük vagy mindkettőjük lépjen hátra, utat nyitva egy közös miniszterelnök-jelölt és egy "teljes körű köztársaságpárti ellenzéki blokk" létrehozása előtt.

A Facebookon pénteken publikált nyílt levélben Gyurcsány Ferenc azt írja: a két párt szövetsége nem fedi le az Orbán-kormánnyal szembenálló demokratikus sokaságot, több százezer szavazó támogatása hiányzik ahhoz, hogy beérjék a Fideszt. Véleménye szerint az MSZP-Együtt-PM-megállapodás nemcsak hogy nem eredményezte az összes ellenzéki választó mozgósítását, hanem nagyon sokakban csalódást keltett.

"Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint hogy visszatérünk az eredeti koncepcióhoz, azaz megpróbáljuk létrehozni a köztársaságpárti, demokratikus ellenzéki blokkot. Egy miniszterelnök-jelölttel, egy közös listával és közös egyéni jelöltekkel" - olvasható a szocialista párt és az Együtt-PM vezetőjének címzett levélben, amelyben Gyurcsány Ferenc arra kéri őket, valamelyikük vagy mindkettőjük lépjen hátra, és ha kell, nyisson utat egy közös miniszterelnök-jelöltnek.

A DK elnöke egyúttal hozzáteszi: nem kér egyoldalú áldozatot, s ha ő a közös lista összeállításának akadálya, készen áll hátrébb lépni és lemondani a képviselőjelöltségről.

Egyúttal kezdeményezi, keressék a lehetőségét, hogy előbb-utóbb leüljenek és megállapodjanak a teljes körű köztársaságpárti ellenzéki blokk létrehozásában.

A baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján több, az egyezségből kimaradó párt vezetője - köztük Gyurcsány Ferenc is - bírálta az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását, amely szerint a két szervezet külön listán indul a 2014-es parlamenti választáson, nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, de mind a 106 egyéni választókerületben csak egy jelöltet állítanak.

A DK elnöke már a tüntetésen arról beszélt, ha nincs más megoldás, akkor új vezetőt kell felkérni közös miniszterelnök-jelöltnek.

Az MSZP és az Együtt-PM politikusai szerint viszont a DK felrúgta azt a demonstráció szervezésekor meghatározott alapelvet, hogy a felszólalók nem bírálják egymást. Szocialista politikusok annak a véleményüknek is hangot adtak, a DK által szervezett akció volt, hogy a tömeg egy része az összefogás szó skandálásával akadályozta meg, hogy Mesterházy Attila elkezdje beszédét.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja az ATV csütörtök reggeli műsorában azt mondta, ahhoz, hogy a tárgyalások újranyitásáról lehessen beszélni, a Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsány Ferencnek olyan változásokon kellene keresztül mennie, aminek az esélye jelenleg a nullával egyenlő.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×