Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Spontán vagy szervezett skandálás volt Mesterházy beszéde alatt?

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja azt mondta a 180 percnek, hogy nem a Demokratikus Koalíció szervezte a Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-i beszéde alatti skandálást. Gyurcsány Ferenc Facebook üzenetében "nyugtatta meg" Mesterházy Attilát, hogy semmilyen demonstrációt nem szerveztek ellene. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a történtek nem sokat segítettek a jövőbeni együttműködésen

Amikor Mesterházy Attila a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján a mikrofonhoz lépett, sokan az összefogás szót skandálták, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét.

Kerék-Bárczy Szabolcs a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában kifejtette: spontán megnyilatkozásnak tartja, hogy a rendezvényen "összefogást" skandáltak az emberek. A DK politikusa szerint nem valami ellen skandáltak vagy azért, hogy valaki ne szólaljon fel. Arra utaltak, hogy teljes ellenzéki összefogást szeretnének - tette hozzá a politikus.

Kerék-Bárczy Szabolcs hozzátette: skandáltak a mellette álló, MSZP-s zászlót lengető emberek is.

Ezt megelőzően több kisebb baloldali párt és mozgalom vezetője - Bokros Lajos, Kuncze Gábor és Fodor Gábor -, valamint Gyurcsány Ferenc is szélesebb ellenzéki együttműködést sürgetett, bírálta az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását.

Mesterházy Attila a 168 óra honlapjának adott szerda esti interjújában azt mondta: a skandálás szervezettnek tűnt. Arra a kérdésre, hogy gondolkodnak-e válaszlépésen, azt válaszolta: neki nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfelei. "Mi Orbánt akarjuk legyőzni, nem egymást" - fogalmazott az MSZP elnöke.

Az MSZP elnöke azt is megjegyezte, hogy a beszéde alatt a leghangosabb résztvevőknél csak DK-s zászlókat látott.

Török Zsolt az MSZP szóvivője Facebook-oldalán azt írta: "mi betartottuk a megállapodást, de a DK elnöke és még páran nem".

Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke szintén a Facebookon közzétett bejegyezésében azt írta: "volt olyan megállapodás a pártok képviselői között, hogy nem egymást fogják fikázni a pártok, nem a megállapodásokat minősítik".

Juhász Péter arra is kitért, a DK vezető politikusa hétfőn azzal kereste meg, hogy állítólag "valakik meg akarják hekkelni Gyurcsány beszédét azzal, hogy beleskandálnak". Erre Juhász Péter azt válaszolta: nincs tudomása "senki részéről ilyen szándékról". Volt, aki ezt betartotta - tette hozzá.

Az Együtt-PM társelnöke azt is írta: "a tömegben álló ismerősöknek úgy tűnt, hogy szervezett volt a skandáltatás".

Juhász Péter arról is írt, hogy egy DK-s politikus neki és másoknak egy beszélgetés során azt fejtette ki, hogy "nem szándékoznak februárig semmiképpen megállapodni, mert előbb növelni akarják a népszerűségüket". Juhász Péter - állítása szerint - azt hitte, hogy a DK-s politikus elszólta magát, s mikor erre utalt, a DK-s politikus jelezte, hogy direkt mondta.

Juhász Péter bejegyzését úgy fejezte be: "összefogást!".

Gyurcsány Ferenc csütörtök délelőtti Facebook-bejegyzésében fejezte ki sajnálatát a Mesterházy Attilával történtek miatt. A DK elnöke szerint "nehéz, méltatlan" helyzetbe került Mesterházy Attila, de úgy véli "a kórus" nem neki szólt, hanem a helyzetnek, és ha véletlenül Bajnai Gordon lett volna az utolsó felszólaló, valószínűleg ugyanerre a sorsra jut - tette hozzá.

Hangsúlyozta, nem gondolja, hogy vádaskodni kellene, ellenséget keresni ott, ahol nincs. Mesterházy Attilára utalva így fogalmazott: "mi sem Neked, sem az MSZP-nek nem akarunk rosszat, hiszen ha ti gyengülnétek, az egyikünknek sem lenne jó" - írta a DK elnöke, hozzátéve: "megnyugtathatlak, hogy eszünk ágában sem volt, ezért nem is szerveztünk semmilyen demonstrációt ellened".

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: Gyurcsány Ferenc egykori MSZP-elnökként ismeri a párt működését, tudja, hogy szuverén szervezetként a kongresszus hozott egy döntést. Lehetnek érdemi változtatások, de azt sem zsarolással, sem ultimátum adásával nem lehet elérni - jegyezte meg.

Az összefogásra utalva azt mondta: nem sokat segít, ha az egyik partner felrúgja a rendezvény lebonyolítására vonatkozó, előre elfogadott megállapodásokat, és az sem, hogyha olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeket akár zsarolásként, akár ultimátum adásaként lehet értelmezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×