Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.05
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Fónagy János: A rezsicsökkentés százmilliárdokat hagy az embereknél

Fónagy János szerint jövőre százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a rezsicsökkentés a magyar háztartások számára.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a rezsicsökkentés első "fordulója" mintegy 140-150 milliárd, míg a november 1-jével hatályba lépő második lépcsője további 170-180 milliárd forintot hagy a lakosságnál.

Jövőre ez az összeg 230-240 milliárd forint pluszforrást jelent majd Magyarország 3,8 millió háztartása számára, éves szinten egy egyedülálló nyugdíjas is 60-80 ezer forintot takarít meg - tette hozzá.

Fónagy János kiemelte, hogy az eddig Magyarországon példa nélkül álló, ám ma már Európa számos országában is elfogadott és átvett intézkedéssorozatot addig kell folytatni, amíg a magyar rezsikiadások nem kerülnek egyensúlyba az emberek jövedelmével.

Emlékeztetett: rögös út vezetett idáig, hiszen 2010 őszén Magyarország még közel állt a görögországi államcsődhöz. Ám azóta 10 millió ember áldozatos munkájával nemcsak stabilizálni sikerült az ország gazdasági helyzetét, hanem idén már a kilábalás első jelei is mutatkoznak.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy korai még ítéletet alkotni a köznevelés rendszerének átalakításáról, hiszen a legjelentősebb változásokat ez év szeptemberétől vezették be. Rámutatott: bár a jóléti intézkedések többsége még várat magára, a pedagógusok béremelését sikerült végrehajtani. Sokan képtelenek kimondani, hogy ennek örülni kell - fogalmazott, hozzátéve: a szakma anyagi megbecsülése csupán "kísérő jelenség", a lényeg a nevelésközpontú rendszer kialakítása.

Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója a sajtótájékoztatón kijelentette: a közvélemény-kutatások adatai szerint a Fidesz jó eséllyel szerezhet "erős abszolút többséget" a következő parlamentben. Jelezte: alátámasztja ezt az is, hogy nincs kampányváltó hangulat az országban, és a választók 44 százaléka is a nagyobbik kormánypártot tartja legesélyesebbnek a győzelemre, miközben a Bajnai Gordon és Mesterházy Attila nevével fémjelzett baloldalt alig néhány százalék gondolja befutónak.

A politológus közölte: a rezsicsökkentés ugyancsak a Fidesz népszerűségét növeli, mivel azt a szavazók túlnyomó többsége támogatja. Ezzel együtt az esély még nem azonos a sikerrel - hangsúlyozta Mráz Ágoston, aki úgy vélte: "kőkemény kampányra van kilátás".

Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) országgyűlési képviselő, a KÉSZ tiszteletbeli elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az 1997-ben indított sorozat keretében a kiskunfélegyházi a 206. kerekasztal-beszélgetés. Témája egyebek mellett az, hogy a kabinetnek folytatnia kell a következő négy évben azoknak az életminőséget javító intézkedéseknek a megvalósítását, amelyekre ebben a ciklusban már nem maradt ideje. Közölte, ennek oka, hogy a jelenlegi kormány első három éve a szocialisták által az államcsőd szélére sodort ország újjáépítéséről szólt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×