Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
315.92
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Bajai választás - Jogsértést követtek el a baloldali pártok a helyi választási bizottság szerint

Jogsértést követett el az Együtt-PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség a helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint.

A testület - a Fidesz kifogásának helyt adva - azt állapította meg, hogy a baloldali szövetség választási alapelveket sértett meg a Bajai Tükör című kampánykiadvány 2013/3-as számában közzétett több állítással.

A bizottság határozatában eltiltotta a választási szövetséget attól, hogy a jövőben közzétegyék valótlan tartalmú, illetve "ténylegesen bizonyítékok nélküli" állításaikat.

A testület határozata nem jogerős, azzal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×