Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Baja - Vasárnap megismételt szavazást tartanak a 32-es szavazókörben

Megismételt szavazást tartanak vasárnap a bajai 32-es szavazókörben, ahol a törvényszék kampánycsendsértést állapított meg a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson.

Akkor a Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

A Kecskeméti Törvényszék szeptember 28-án döntött úgy, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben. A végzés szerint kampánycsendsértés történt, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra - mondta akkor Ócsai Beatrix, a törvényszék szóvivője.

A Kecskeméti Törvényszék ezzel a határozatával megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság másodfokú, elutasító határozatát. A bírói tanács a rendelkezésre álló bizonyítékokat kompletten értékelte, a becsatolt videofelvételek és a hanganyagok, valamint a meghallgatott tanúk vallomása és más rendelkezésre álló adatokat alapján állapította meg a kampánycsendsértést.

Vasárnap a kampánycsend a szavazás napján, vagyis október 13-án 0 órától este 7-ig tart. A szavazatok összesítésének és a választási eredmény megállapításának határideje október 14. éjfél - derült ki a választási bizottság határozatából.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×