Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.48
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Fidesz: Bajnait, Gyurcsányt és Mesterházyt is csak a személyes érdekek hajtják

A Fidesz szerint az elmúlt napok "végképp bebizonyították", hogy Gyurcsány Ferencet, Mesterházy Attilát, Bajnai Gordont, ahogy régen, úgy ma is egyedül a személyes hatalmi érdekek hajtják - így reagált a nagyobbik kormánypárt közleményben Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének szombati budapesti sajtótájékoztatójára.

A Fidesz közleménye szerint "egyikük sem kínál Magyarországnak mást, csak ugyanazt a veszélyes és szélsőséges politikát, amellyel 2010 előtt tönkretették az országot, és elszegényítették a magyar családokat".

Magyarország az elmúlt három évben kijött abból a mélységes gödörből, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány taszította, azóta a családok, a vállalkozások, az ország egyre erősebbek. A Fidesz nem hagyja, hogy ugyanazok, akik csaknem Görögország sorsára juttatták Magyarországot, újra veszélybe sodorják a magyar emberek teljesítményét - áll a közleményben.

Bajnai Gordon szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt: az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK). Azt mondta, ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×