eur:
389.26
usd:
361.93
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Balog Zoltán: "A kultúrpolitikában mindig van vita, és ez jó is így"

Visszautasította a kormány kultúrpolitikáját érintő bírálatokat Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter egy csütörtöki osztrák lapban megjelent interjúban.

A Der Standardnak nyilatkozva a miniszter saját kultúrpolitikai céljait úgy jelölte meg, hogy a minőségnek kell döntőnek lennie, s "lehetőleg sokan jussanak szóhoz".

Balog tévesnek nevezte azt a nézetet, hogy a kormány mindenáron változtatásra törekszik a fontos intézmények élén. A Nemzeti Színház igazgatóváltásáról kijelentette: a kuratórium javaslata alapján döntött. Mint mondta, Alföldi Róbert egy, ellenjelöltje kilenc szavazatot kapott a testülettől. Úgy vélekedett, Ausztriában is hasonlóak a kinevezési eljárások, s parlamenti vitákhoz vezető kinevezésekre is volt példa. "A kultúrpolitikában mindig van vita, és ez jó is így" - fűzte hozzá.

A független színházakról szólva azt mondta, ez a terület az elmúlt években több támogatást kapott, mint előzőleg.

A miniszter azzal kapcsolatban szólt ezekről a témákról, hogy Matthias Hartmann, a bécsi Burgtheater igazgatója korábban aggodalmának adott hangot a magyar kultúrát és színházi életet érintő intézkedésekkel kapcsolatban. A politikus úgy vélekedett, Hartmannt "politikailag átejtették".

A miniszter úgy vélte, júniusi találkozójukkor Matthias Hartmann tévesen azt a következtetést vonta le, hogy neki "gőze sincs" a színházi szakmáról. "Éppen az ellentéte a helyzet: képben vagyunk, a munkatársaim is képben vannak" - mondta Balog Zoltán. "A számaink helyesek voltak: a független színház az elmúlt években több támogatást kapott, mint előtte" - jelentette ki.

Fekete György Konrád Györgyről tett kijelentése "nem volt szerencsés" - vélekedett Balog Zoltán - , de a Magyar Művészeti Akadémia autonóm intézmény és Fekete Györgynek "szabadságában áll ezt mondani".

Az egyes, vitákat kiváltó március 15-i állami kitüntetésekkel kapcsolatban kijelentette: Szaniszló Ferenc esetében tévesen tájékoztatták. "Mond olyan dolgokat, amelyeket igazán nem tudok helyeselni" - jegyezte meg. A Kárpátia együttesről szólva vitatta az újságíró állítását, hogy az a Jobbik "pártzenekara". Petrás János kitüntetése "egy kormányzati bizottság döntése volt, amely mellett kitartok" - tette hozzá.

A közmunkaprogram hasznossága mellett érvelve a miniszter kijelentette, hogy a júniusi dunai áradás nagyobb károkat okozott volna, ha nem tisztítottak volna meg csatornákat és vízelvezető árkokat a program keretében.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×