Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kapnak béremelést a tanárok - hírösszefoglaló

A kormányfő szerint Magyarország ma már a rend és a biztonság védelme területén is jobban teljesít. Szeptembertől emelik a pedagógusok bérét. Az MSZP szerint tavaly a korábbiaknál több visszaélés történt a munkavállalókkal szemben. A nap legfontosabb hírei június 30-án.

A miniszterelnök szerint Magyarország ma már a rend és a biztonság védelme területén is jobban teljesít. Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tisztavatási ünnepségén elmondta: az elmúlt három évben végrehajtott átalakításokkal a rendőrség alkalmassá vált arra, hogy megvédje az embereket. Hangsúlyozta: Magyarország képes megvédeni magát és polgárait akár a bűnözőkkel, akár a természeti csapásokkal szemben is.

Több mint hatszáz törvényt fogadott el három év alatt a parlament, ezek azonban semmilyen veszélyt nem jelentenek a demokráciára - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor a Kossuth Rádió reggeli műsorában úgy vélte: egy idő után a külföldi aggodalmak is csillapodnak majd. Hozzátette: míg a velencei bizottság szerint Magyarország súlyosan csorbította az Alkotmánybíróság hatáskörét, addig maga a bírói testület jelentette ki, hogy a mostani hatásköri rendszerben jól tud működni. A bírósági ügyáthelyezés megszüntetését is tartalmazó ötödik alkotmánymódosítási javaslatról azt mondta: az európai fórumon nem szakmai, hanem politikai ellenállás alakult ki a kérdésről.

Szeptember 1-jétől emelik a pedagógusok bérét az életpályamodell bevezetésével együtt - ismertette a kormány döntését az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a Pedagógusok Szakszervezetének ülésén elmondta: a pedagógusok szeptembertől valószínűleg a bérfejlesztés 50 százalékát kapják meg, a másik felét pedig jövőre. Hangsúlyozta: a fizetésemelés a pedagógiai szakmai és szakszolgálatokban dolgozókra is vonatkozik. Az érdekképviseletek fontos követelése teljesül a minden pedagógusra kiterjedő béremeléssel - reagált a miniszteri bejelentésre Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének újraválasztott elnöke. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig azt kéri a kabinettől, hogy egyszerre vezesse be az életpályamodell minden elemét - közölte Mendrey László elnök.

Még a nyáron átutalják a felsőoktatási intézményeknek az ösztöndíjak kifizetéséhez szükséges forrásokat - erősítette meg a területért felelős államtitkár. Klinghammer István arról is beszélt, hogy szeptember közepére készül el a felsőoktatási szakok profiltisztításáról illetve a finanszírozási irányelvekről szóló munkaanyag, amelyet a Felsőoktatási Kerekasztal bevonásával dolgoznak ki. Hozzátette: jövőre a 240 pontos minimumhatárt szakonként áttekintik, de azt mindenképpen emelni kell.

Az MSZP szerint tavaly csökkent a munkaügyi ellenőrzések száma és több visszaélés történt a munkavállalókkal szemben. Gúr Nándor, a párt alelnöke, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke elmondta: míg a kormányváltás előtti évben 50 ezer munkaügyi ellenőrzést tartottak Magyarországon, addig tavaly kevesebb mint 20 ezret. Közlése szerint 2012-ben az ellenőrzött munkaadók 72 százaléka követett el jogsértést a munkavállalóival szemben. Az ellenzéki politikus bírálta a kormányzatot, amiért Európában egyedülálló módon a korábbi időtartam harmadára, alig 3 hónapra csökkentette az álláskeresési támogatás folyósításának hosszát.

Már csaknem teljesen befejeződtek az országban az árvíz utáni helyreállítási munkálatok. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a 95 érintett település közül már csak négyben zajlanak munkák. A kiköltöztetett 1570 emberből eddig 11 nem térhetett még vissza az otthonába. A tervek szerint hétfőn megindulhat a teherforgalom a korábban lezárt Almásfüzitő és Komárom közötti vasútvonalon. A szúnyogirtást a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn folytatják. Budapesten valamennyi érintett kerületben befejezték az árvíz utáni helyreállítást és a fertőtlenítést, Pest megyében is már csak Szigetmonostoron zajlanak munkálatok.

Nem lesz színházigazgató a közeljövőben Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház távozó vezetője megerősítette, hogy tárgyalt az illetékes minisztériummal egy új konstrukciójú teátrum létrehozásáról az Asbóth utcai Shure Stúdióban. Alföldi Róbert felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy mindennek április 20-ig kellett volna megvalósulni, mert a törvény szerint április végéig a színészeknek alá kell írniuk szerződéseiket. A Nemzeti Színház vezetését hétfőn veszi át Vidnyánszky Attila.

Sürgős tájékoztatást követelt Washingtontól az Európai Parlament elnöke az uniós tisztségviselők lehallgatásáról szóló értesülések miatt. Martin Schulz azután beszélt erről, hogy a Der Spiegel német hírmagazin információi szerint az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség az Európai Unió alkalmazottait is lehallgatja. Az uniós vezető úgy fogalmazott: ha az állítások igazak, akkor annak súlyos következményei lesznek. Az értesülések szerint az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség lehallgatta az unió washingtoni, illetve New York-i ENSZ-képviseletének irodáit. Emellett behatoltak a közösség belső számítógépes hálózatába is.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×