Hajdu Márton elmondta: a legtöbb bejelentés Csongrád megyéből, Szegedről érkezett, ahol több mint 80 helyszínen volt szükség a tűzoltók segítségére. Hozzátette: több viharkárról kaptak bejelentést Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is. Hangsúlyozta: elsősorban a viharos szél okoz gondot, amely több helyen fákat döntött ki.
A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt pedig több lakóház pincéjéből kellett kiszivattyúzni a vizet.
MÁV: összeomlott a vasúti közlekedés több fővonalon is




