Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Parlamenti képviselők hivatalának elhelyezésére is indulhat kisajátítás

Országgyűlési képviselők hivatalának elhelyezése érdekében is kezdeményezhető nem lakóépületnek számító ingatlanok kisajátítása az Országgyűlés pénteki döntése értelmében.

A képviselők 252 igen szavazattal, 83 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el kormánypárti képviselők egyebek mellett ezt is tartalmazó gazdasági törvénycsomagját.

A Ház döntése alapján az Országgyűlés Hivatalának elhelyezése céljából is kezdeményezhető lesz ingatlanok kisajátítása. A fideszes György István eredeti javaslata alapján még a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) átköltöztetése érdekében is lehetővé vált volna a kisajátítás, ám egy frakciótársa, Ékes József korábban benyújtott és elfogadott kapcsolódó módosító javaslata révén az államfő hivatalának erre mégsem lesz joga. Sőt Ékes József indítványára azt is előírták, hogy a parlament hivatala kizárólag lakóingatlannak nem minősülő épületeket sajátíthat ki magának.

Korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy a törvénymódosítás hatálybalépését követően a parlamenti képviselők hivatala az Országgyűlés szomszédságában lévő Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) székházában kaphat helyet.

A parlament kimondta azt is, hogy sűrűn beépített nagyvárosias lakóterület levegőszennyezettségének és zajterhelésének csökkentése érdekében is végezhető kisajátítás, ami a médiában megjelentek alapján a Margit körúton álló volt gazdasági minisztériumi épület lebontásához járulhat hozzá.

A törvénymódosítás értelmében a kisajátítást kezdeményező a kisajátítási hatóságtól kérheti a kisajátítás jogalapjának és kártalanítási összegének előzetes megállapítását. Ezen előzetes eljárás akkor indítható, ha a kérelmezővel szemben pert indítottak a szóban forgó ingatlan tulajdonjogáról. A parlament határozata szerint az előzetes eljárásban úgy kell eljárni, mintha az érintett ingatlan az igénylő tulajdonában állna.

Az előzetes eljárás alatt építési tilalom alá kerül a kisajátításra kiszemelt ingatlan, ami ugyanakkor a kisajátítást kezdeményezőre nem vonatkozik, feltéve, hogy az építkezésnek egyéb akadálya nincs.

A változtatásokat kezdeményező fideszes György István szerint az előzetes eljárás azt tisztázhatja, hogy van-e elvi lehetőség az ingatlan kisajátítása után közérdekű beruházás megvalósítására. A kormánypárti politikus szerint az előzetes állásfoglalás birtokában eldönthető, hogy érdemes-e költséges beruházásba kezdeni az adott ingatlanon a tulajdoni per alatt is.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×