Martonyi János a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap vendégkommentárjában a többi között azt hangsúlyozta: a kormány jogszabályi úton gondoskodott arról, hogy ne lehessen félelemkeltő szélsőjobboldali rendezvényeket tartani, és az Alaptörvény negyedik módosítása is bővíti a rasszista és antiszemita megnyilvánulások elleni jogi fellépés lehetőségeit.
A tárcavezető a Zsidó Világkongresszus elnökének a Süddeutsche Zeitung című lapban korábban megjelent írására reagált. Ebben Ronald S. Lauder úgy vélte: a 2010-es kormányváltás óta Magyarországon drámai mértékben emelkedett az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma, a független médiumokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, az alaptörvény negyedik módosítása miatt pedig veszélybe kerül a demokratikus berendezkedés.






