eur:
388.97
usd:
360.69
bux:
68446.16
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Navracsics: A közigazgatás szereplőinek össze kell hangolniuk stratégiáikat

A közigazgatás főbb szereplőinek, a központi és a területi államigazgatásnak, valamint az önkormányzati szférának nem egymással szemben kell megfogalmazniuk érdekeiket, stratégiáikat és fejlődési lehetőségeiket, hanem összefogva együttesen - hangoztatta pénteken Budapesten a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Navracsics Tibor a most induló mintegy 4 milliárd forint keretösszegű szervezetfejlesztési program nyitókonferenciáján azt mondta, a közigazgatás mindig eszköz "a legfőbb politikai és közösségi cél", a közjó gyarapítása és szolgálata érdekében, ezért a közigazgatás egyetlen szereplője sem fogalmazhatja meg önérdekként a saját törekvéseit.

Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az elmúlt 20 évben a közigazgatás szereplői gyakran magukat védték másokkal szemben, és az intézményi harcokban elveszett a közjó. Szavai szerint ezért kellett az ágazati és területi érdekekben "rendet vágni" annak érdekében, hogy a közigazgatási reform - a szervezetépítés és a közigazgatási kultúra szempontjából is - magasabb szintre léphessen.

Elmondta, a most meghirdetett pályázatok azt a célt szolgálják, hogy a szervezetfejlesztésben "összeérjenek" az elképzelések és ez egy jó minőségi közigazgatást eredményezzen a jövőben.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, a program keretében két hónapig tartó regionális konferenciasorozatot is indítanak, melyen a jogszabályi változtatások ismertetése mellett a közigazgatás szereplői megoszthatják eddigi gyakorlati tapasztalataikat. Jelezte: így ha valami az előzetes elképzelésekből nem vált be, később korrigálni tudják.

A tárca most pénteken (a Magyary Zoltán program részeként) induló szervezetfejlesztési programjáról kiadott tájékoztató szerint az Államreform Operatív Program keretén belül négy - egymással szerves kapcsolatban álló - projektben a központi közigazgatási intézmények és az önkormányzatok közel 4 milliárd forintra pályázhatnak.

A projektek a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási és kerületi kormányhivatalok kivételével az egész közigazgatási szervezetrendszert lefedik. A konferencián elhangzott, a járások külön projekten indulhatnak majd.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×