Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Pokorni: Hiba lenne visszafordítani az oktatási rendszer átalakítását

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nagy hiba lenne az oktatási rendszer átalakítását leállítani, és visszatérni abba a rendszerbe, ahogyan az korábban működött.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke csütörtökön Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nem volna helyes visszaállítani a több mint 3200 elszigetelt önkormányzat önálló iskolafenntartását. Magánvéleményként hozzátette: túlzónak tartja, hogy az állam minden, önkormányzat által fenntartott iskolát a kezébe veszi.

Álláspontja szerint elegendő lett volna ezt ott megtenni, ahol ezt kérik "a bajban lévő, forráshiányos, kellő bevétellel vagy szakértelemmel nem rendelkező" települések önkormányzatai. Pokorni Zoltán kijelentette: azoknál az önkormányzatoknál, amelyek elég nagyok, van elég bevételük, hogy fenntartsák az iskoláikat, ő meghagyta volna ezt a feladatot.

Emlékeztetett arra, hogy ebben a kérdésben nem volt ellentét a KDNP és a Fidesz között, hanem a Fidesz oktatáspolitikával foglalkozó képviselői maradtak kisebbségben saját frakciójukon belül.

"Most az a feladatunk, hogy ez a rendszer, amelyet a parlamenti többség megszavazott, működjön" - mondta. Hozzáfűzte: a mostani viták erről szólnak, az a törvény, amely a parlament előtt van, nem stratégiai, hanem operatív részletkérdéseket kell hogy tisztázzon.

A Fidesz oktatáspolitikusa szerint az a 193 tankerület, amelyet létrehoztak, jó "üzemméret".

"Azt gondolom, hogy úgy kell ezeket felépíteni, hogy állami irányítás alatt is minél nagyobb mozgásteret, önrendelkezést adjunk a tankerületi vezetőknek" - fogalmazott a politikus.

Pokorni Zoltán abban bízik, idővel el lehet azt érni, hogy létrejöjjön a "tankerületi szintű önkormányzatiság", és akkor ez egy működőképes, jó oktatásirányítási rendszer lesz.

"Lehet, hogy ezzel a vargabetűvel lehetett kitörni abból az önkormányzati iskolafenntartásból, amelynek a negatív hatásai tényleg érzékelhetőek voltak" - mondta az általa részben bírált átalakításról a Fidesz országgyűlési képviselője.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×