Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Fel lehet tölteni a kárenyhítési alapot

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezőgazdasági káreseményét okozta az idei aszályos időjárás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György szerint a kormány földtörvény-tervezetének egyik kulcseleme a versenyképesség fokozása.

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezőgazdasági káreseményét okozta az idei aszályos időjárás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Czerván György, aki szerint pontos számok novemberre lesznek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára közölte: a termelőknek 4,1 milliárd forintot kellett volna befizetni a kárenyhítési alapba, de ez csak részben történt meg, néhány ezren nem teljesítettek.

Az állami hozzájárulással együtt mintegy 8 milliárd forint lesz a kárenyhítési alapban, ám ennél a károk jelentősebbek. Az alap felülről nyitott, és a tárca a tényleges károk ismeretében és a költségvetési helyzet függvényében javaslatot tehetnek annak feltöltésére - tette hozzá.

A kormány földtörvény-tervezetének egyik kulcseleme a versenyképesség fokozása - hangsúlyozta az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György szerint a magyarországi zöldség-gyümölcs-, illetve a húságazat alapvető adottságai jelenleg is versenyképesek.

A klímaváltozás - a károk legfőbb okozója - napjainkban megkerülhetetlen probléma az agráriumban, és a magyarországi termelők körében is egyre nagyobb az igény a korszerű technológiák alkalmazására - emelte ki az államtitkár. Hozzátette: a vidékfejlesztési alapból egyelőre korlátozott mértékben támogathatóak az öntözési beruházások, ám a következő vidékfejlesztési ciklusban a kormány prioritásként kezeli ezt a területet.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×