Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bajnain marakodik az ellenzék

Feszültséget okozott az ellenzéki erők között, hogy Bajnai Gordon egykori miniszterelnök a Milla tüntetésén tart beszédet október 23-adikán.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök felszólal október 23-adikán az Egymillióan a magyar sajtószabadságért által szervezett rendezvényen. A Facebook-csoport röviddel ezután politikai egyesületté alakult és megválasztott elnöke - a Kendermag Egyesületből ismert - Juhász Péter megerősítette a volt kormányfő visszatérését a magyar belpolitikába, majd hozzátette: egyelőre vizsgálják, hogy kikkel tudnak együttműködni a kormány leváltásáért.

A Milla ehhez terepet tud biztosítani, illetve egy jelentős tömeget tud felmutatni egy-egy ilyen rendezvényen, tehát ebből a szempontból van szerepünk - nyilatkozta Juhász. Hozzátette: a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás az ugye szakpolitikai kérdésekre tudna válaszokat keresni, ez is egy szerep nyilvánvalóan, a Szolidaritás meg tud szólítani nagyon sokakat a vidéken élőkből, vagy a munkavállalókból, minthogy szakszervezeti az alapja.

A parlamenti pártok közül Juhász Péter számára az LMP-vel való együttműködés tűnt legvalószínűbbnek.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azonban blogbejegyzésében úgy látta, hogy ha Bajnai Gordon ellenzéki együttműködés meghirdetését tervezi, akkor nagyon rossz színpadot választott. Mint írta: ez a döntés több mint ellentmondásos, talán végzetes stratégiai hiba. A Milla, a Szolidaritás és az LMP ugyanis - múltjuk és felelősségük miatt - ma egyenlő távolságot tart a Fidesztől, az MSZP-től és a Demokratikus Koalíciótól, ám a volt kormányfő szerint ez az együttműködés legnagyobb akadálya.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pártja frakcióülését követően a történtekre vonatkozó újságírói kérdésre a következőképp reagált: Lehet bennünket szeretni, lehet bennünket utálni, lehet bennünket tisztelni vagy nem tisztelni, lehet bennünket kritizálni vagy támogatni, egy biztos, a szocialista párt mögött rejlő erő nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort.

A pártelnök hozzátette: ő maga családi elfoglaltsága miatt nem lesz jelen a Milla rendezvényén, ám szimpatizánsait arra biztatja, hogy menjenek el.

Jávor Benedek az LMP frakcióvezetője az ATV-nek nyilatkozva nehéz kompromisszumnak tartotta a Bajnai Gordonnal való esetleges együttműködést.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×