Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Nem félnek a diákok a röghözkötéstől - lapszemle

A Magyar Nemzet szerint nem félnek a diákok a hallgatói szerződésektől, míg a Népszabadság arról ír, hogy elárverezhetik a Rác fürdőt.

A Magyar Nemzet az általa megkérdezett felsőoktatási intézmények adatai alapján azt írja, nem félnek a diákok az őket többéves hazai munkavállalásra kötelező hallgatói szerződésektől. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem illetékese arról számolt be, hogy a több mint 5 ezer alap- és mesterszakra felvett diák közül csaknem mindenki aláírta a megállapodást, karonként egy-két fő utasította el a feltételekhez kötött támogatást.

A társadalomtudományi, a tanító- és óvóképző karon mindenki vállalta a feltételeket. Az esti és levelező szakokon nagyobb a szórás, az informatikai karon például 32-en utasították vissza a szerződést.

A Népszabadság azt írja, elárverezhetik a Rác fürdőt, mert elszámolási vita alakult ki a létesítményeket birtokló Kft, és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. között. Az ügy érdekessége, hogy a pert indító részvénytársaság negyedrészben tulajdonosa annak a Kft-nek,
amit beperelt.

Az Index arról ír, hogy bár a zuglói zajrendelet módosult, a zajkommandóra és arra a szigorításra, amely csak hajnali egyig engedné meg a zenés helyek nyitva tartását, még várni kell. A kerület vezetői egyelőre nem tudják, a Rogán-féle nightclubos javaslat mennyiben
befolyásolja terveiket.

Az új lakás vásárlás iránt érdeklődő ügyfelek harmadánál jelenthet potenciális akadályt az, hogy a teljes vételár előteremtéséhez értékesíteniük kellene a meglévő ingatlanjukat - írja a Pénzcentrum.hu az OTP felmérésére hivatkozva. A jelenleg alacsony szinten lévő keresletet az állami támogatások, illetve a beruházók által alkalmazott újszerű értékesítési technikák és akciók pörgethetik fel, vélik az pénzintézetnél.

Hibás döntés volt az augusztusban végrehajtott magyar jegybanki kamatcsökkentés, de a jó külpiaci hangulat miatt végül szerencséje volt a magyar döntéshozóknak - fejtette ki meglátását a Portfolio.hu-nak adott interjúban Benoit Anne. A Societe Generale feltörekvő piaci stratégiákért felelős részleg vezetője szerint az lenne az ideális, ha csak az EU/IMF-megállapodás után folytatódna az MNB akár jelentős kamatcsökkentési sorozata.

A Napi Gazdaság azt írja, negyedével esett vissza a személyi ráfordítások összege a brókercégeknél az elmúlt négy évben. Több üzletkötő otthagyta a szakmát, a brókerek egyértelműen rosszabbul élnek, mint négy éve.

Hanganyag: Litauszky Balázs

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×