Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Új szabályok várhatók a két tannyelvű iskolákra

Október elejéig véleményezhető a két tannyelvű iskolák működésének szabályozására az Emberi Erőforrások Minisztériumában készült rendelettervezet - írta a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában azt írta, hogy egyebek mellett a szabályozás kimondaná: a két tannyelvű iskolákban legalább három tárgyat idegen nyelven kell tanítani minden évfolyamon. A középiskolákban a célnyelven kell tanítani mindazokat a tárgyakat, amelyekből a helyi tanterv szerint érettségizni lehet.

A kormányrendelet megszabná a követelményeket, amelyeket az iskoláknak teljesíteniük kell. Ezek alapján például az általános iskola végére minden tanulónak le kell tudnia tenni az alapfokú nyelvvizsgát, a középiskola végére pedig a középfokút.

Elfogadása esetén a rendelet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba, passzusait a 2013/2014-es tanévben kellene alkalmazni az első, az ötödik, kilencedik és az előkészítő évfolyamokon, majd felmenő rendszerben a többi évfolyamon is - írja a lap.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×