Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

NFM: nincs érdemi csúszás az útdíjtendernél

Szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert; mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére.

Az NFM hangsúlyozza: a közbeszerzés zárásának várható időpontja a véglegesen választott eljárás függvényében alakulhat, de bármely szóba jöhető alternatíva esetén idei befejezés valószínűsíthető. A kormányzat változatlanul jövő júliusi bevezetéssel számol, ehhez igazodó ütemezést vár a közbeszerzésen induló pályázóktól is.

Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0 körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak - emlékeztetett a tárca.

Az e-útdíj bevezetéséről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kabinet 42 milliárd forintot szán az e-útdíj rendszerének tervezésére és kiépítésére, továbbá az "éles üzemi" indulástól számított egy évig tartó bevezetés támogatói tevékenységére.

A kormány felhívja egyúttal a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2013. évi költségvetésben gondoskodjanak az országos közutak használatáért fizetendő útdíj rendszerének kiépítéséhez szükséges forrásról.

A jövő évi büdzsében 75 milliárd forintos díjbevétellel számol az e-útdíjból.

A kormány arra is felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a megtett úttal arányos díjszedési rendszer megvalósítása során
gondoskodjon az európai uniós forrásokból történő finanszírozásba történő utólagos bevonás lehetőségéről.

A határozat az útdíj rendszerére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindításával és a szerződés megkötésével az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t bízza meg.

A közelmúltban már több cég jelezte érdeklődését a tender iránt: a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. a műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter egy képviselői kérdésre adott augusztusi keltezésű írásbeli válaszában emlékeztetett: a kormány májusban határozott arról, hogy a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknek a gyorsforgalmi utakon, valamint az országos közúthálózat lakott területen kívüli szakaszain kell a megtett úttal arányosan fizetniük. A 2012. évi hálózaton ez összesen 6.318 kilométer díjköteles úthosszt jelent.

A mostani kormánydöntés a személyautók esetében annyiban változtat a korábbi határozaton, hogy fenntartja az időtartamhoz kötött gyorsforgalmiút-használati díjfizetési rendszert, de már nem említi az önkéntes csatlakozás lehetőségét a megtett úttal arányos díjszedési rendszerhez.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×