Infostart.hu
eur:
391.27
usd:
331.87
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Prőhle Gergely: Egyháznak és államnak is szembe kell néznie a múltjával

Az egyháznak és az államnak is szüksége van arra, hogy szembenézzen saját múltjával - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Raoul Wallenberg-centenárium alkalmából tartott protestáns emlékülésen csütörtökön Budapesten.

A Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Wallenberg Emlékbizottság rendezvényén a helyettes államtitkár - aki egyben evangélikus országos felügyelő - rámutatott: a sokféle történelmi személyiség, "ez a színes arcképcsarnok mind mi vagyunk", hibákkal, bűnökkel és jó cselekedetekkel együtt.

Mint mondta, a korábban fajvédő politikust, Bajcsy-Zsilinszky Endrét a nácik ölték meg, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész pedig a holokauszt idején zsidó embereket mentett, és 1945 után is pártfogolta a kommunista rendszer üldözötteit. Wallenberg személyében nemcsak azt az embert láthatjuk, aki a vészkorszak idején embereket mentett, hanem a kommunizmus áldozatát is - tette hozzá.

Prőhle Gergely hangsúlyozta: "helyesen tesszük, hogy az államot és az egyházat elválasztjuk egymástól, (...) mégis meg kell állapítanunk, hogy vannak olyan ügyek, amelyek esetén az állam és az egyház érdekei egybeesnek", a Wallenberg-megemlékezés ilyen alkalom, sőt "Wallenberg ügye messze túlmutat a kontinensen is".

Megemlítette, hogy Európában "az állami lét a zsidó-keresztény kultúrára épül", és ez is azt jelenti, hogy sokszor egybeesnek állam és egyház érdekei.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke elmondta: "szükségünk van arra, hogy helyet találjunk magunknak Wallenberg mellett". A református püspök utalt arra, hogy a második világháború után nem sokkal Pátzay Pál elkészítette ugyan Wallenberg szobrát, de azt másnapra virradóra ismeretlenek megrongálták, és a sérült szobor Debrecenbe került.

Emlékeztetett arra, hogy az 1950-es évek első felében a hortobágyi lágerekbe száműzött emberektől elvették a személyazonossági igazolványukat. Ehhez kapcsolódva megjegyezte, amit Wallenberg tett, azt üzeni, hogy "az ember méltósága, személyazonosságának megőrzése minden körülmények között (...) keresztény kötelesség".

Megállapította, hogy a rendezvénnyel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minden dolog, "ami Istentől elrendeltetett, helyére kerüljön".

Anna Boda, Svédország magyarországi nagykövetségének ügyvivője kiemelte: Wallenberg Magyarország történelmének legsötétebb időszakában érkezett ide, és elszántságával több mint tízezer embert mentett meg. Hangsúlyozta: a holokauszt borzalmait soha nem szabad elfelejteni, és azt a tudást, hogy mi történt a holokauszt alatt, tovább kell adni a következő generációknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg antiszemitizmus és diszkrimináció létezik, addig Wallenberg munkája még nem teljes, éppen ezért a társadalmi párbeszédre továbbra is szükség van.

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében kiemelte: Wallenberg munkásságát Izrael a Világ Igaza-díjjal ismerte el, rajta kívül pedig több mint 23 ezer olyan embert tüntettek ki, akik nem zsidó létükre mentették a vészkorszak idején zsidó embertársaikat. Mint mondta, az izraeliek "felülemelkedtek a bosszúvágyon", és díjjal jutalmazzák "azt a relatív kevés embert", akik embereket mentenek. A díjalapítás bizonyítja, hogy "párbeszédben vagyunk", és "nem a bűntudatkeltésről beszélünk, hanem a kollektív felelősségről" annak érdekében, hogy "ami velünk megtörtént, az soha ne történhessen meg más kisebbséggel" - fogalmazott.

A köszöntők után Martin Modeus svéd evangélikus püspök előadásában megemlítette: "Wallenberg személye lenyűgözi az embereket", ennek ellenére alig tíz éve van szobra Svédországban, és tevékenysége a tankönyvekben is alig szerepel.

Az emlékülésen előadást tartott Horváth Erzsébet, a református egyház zsinati levéltárosa, továbbá Gombocz Eszter főiskolai tanár, majd a rendezvény végén Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök felolvasott egy svéd imádságot.

Az eseményen megjelent mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Jákob János protestáns tábori püspök, Román István főrabbi és Szita Szabolcs, a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpont vezetője.

Az emlékülés előtt koszorúzást és imádságot tartottak Raoul Wallenberg budapesti szobránál.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×