Infostart.hu
eur:
389.38
usd:
330.04
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Finn cég nyert a mentőautó-tenderen

A finn Profile Vehicles Oy cég nyerte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 1 milliárd 141 millió forintos, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzését, amelyet B típusú mentőgépjárművek beszerzésére írtak ki; a még július 19-én meghozott döntés a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: a döntés nyomán az év végéig 61 új esetkocsit kap a mentőszolgálat.

Július 30-án 23 új mentőautó szolgálatba állításáról számolt be az OMSZ - a flotta egy darabját be is mutatták -, akkor írták alá a szóban forgó mintegy hatvan újabb mentőautó beszerzéséről szóló szerződést.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az akkori sajtótájékoztatón azt mondta: egy uniós fejlesztés révén hamarosan további 200 gépjármű beszerzésére nyílik majd lehetőség. Tájékoztatása szerint évi 70 gépjármű kell ahhoz, hogy szinten tudják tartani a mentőkocsi-állományt, és 13-ról 8 évre csökkentsék a gépkocsik átlagéletkorát.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy júniusban kétmillió forintra bírságolta az OMSZ-t az esetkocsikra kiírt tender szabálytalan lebonyolítása miatt.

A múlt év végén indult közbeszerzés becsült értéke 1 milliárd 141 millió forint volt, az egy kocsira jutó tervezett összeg pedig 18,7 millió forint. A beérkezett két ajánlat közül a budapesti székhelyű Scorpio Kft.-é 32,9 millió, a finn Profile Vehicles Oy cégé 26,5 millió forint volt egy járműre.

Az ajánlatkérő a kiírásban jelezte, hogy a legalacsonyabb árú ajánlat lesz a nyertes. Ehhez elektronikus árlejtést alkalmazott, amelyre végül április 16-án került sor. (Az elektronikus árlejtés egy versenyeztetési forma, ahol az ajánlattevők egy online rendszeren keresztül tehetnek módosított ajánlatokat.) Ezen a Scorpio Kft. előbb 25,99 millióra, majd 23,5 millió forintra csökkentette az egy mentőkocsira szóló ajánlatát. A finn cég nem indult az árlejtésen. Később arra hivatkozott, hogy az ajánlatkérő nem értesítette időben, de a KDB ezt nem fogadta el.

A Profile Vehicles Oy kifogásolta a KDB-nél, hogy az árlejtés után az ajánlatkérő nem zárta le a tendert, hanem új árlejtést határozott el. Ezt jogellenesnek mondta ki a döntőbizottság is, ezért semmisítette meg az ajánlatkérő első árlejtés utáni döntéseit.

A finn cég az idén februárban már megnyert egy 30 darabos mentőautó-tendert, 459,31 millió forinttal.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×