Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Vona a három csapásról

A fővárosi Hősök terén emlékeztek meg a jogerősen betiltott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójáról szombaton. A rendezvény ellen mintegy száz ellentüntető tiltakozott a helyszínen. Az MSZP az ország szégyenének nevezte a rendezvényt, míg a Kormányszóvivői Iroda már pénteken hangsúlyozta, hogy a kormány tiszteletben tartja a bíróság döntését, de a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel.

A Magyar Gárda megalakulásának évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen felszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is.

Vona Gábor azt mondta: sok probléma van jelenleg az országban, ezek közül kiemelte Magyarországnak az Európai Uniótól való függőségét, a szociális bizonytalanságot, a munkahelyek hiányát, valamint a "cigánybűnözést", amely szerinte "demográfiai probléma".

Kijelentette, hogy a gárda mindig számíthat a Jobbik támogatására, hiszen egyazon cél érdekében jöttek létre.

A szombati rendezvényen jelen voltak többi között a Kárpát Haza Õrei Mozgalom, a Magyar Nemzeti Gárda, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői.

A résztvevők a Kodály köröndön gyülekeztek, majd alakzatban, dobszóra vonultak a Hősök terére. A vonulók különböző egyenruhákat viseltek: sokan fekete vagy terepszínű gyakorlóruhában, védőfelszerelésben, katonai rohamsisakban, gázmaszkkal az oldalukon tették meg az utat.

A rendezvényen részt vevők a Hősök terének körülbelül a negyedét töltötték meg.

A megemlékezéssel egy időben mintegy száz, magát antifasisztának nevező ember demonstrált a fővárosban. A különféle szervezetek képviselői előbb az Andrássy úton, a gárdisták Hősök terére történő bevonulása közben "Nácik, haza!" bekiabálásokkal fejezték ki nemtetszésüket a rendezvény miatt.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, különféle romaszervezetek és facebookos csoportosulások képviselőit a Hősök tere és az Andrássy út sarkán többször leköpték, és a náciellenes rigmusokat kiabáló ellentüntetőket többször is lökdösték, ezért a rendőrök közbeavatkoztak. Miután az ellentüntetők egy csoportja megpróbált bejutni a Hősök terén tartott rendezvényre, a láthatósági mellényt viselő rendezők és az egyenruhás rendőrök kiszorították őket a térről, majd néhányukat igazoltatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának közlése szerint négy embert állított elő a rendőrség szombaton a fővárosban a Magyar Gárda megalakulásáról megemlékező rendezvény ellen demonstrálók közül.

A rendőrségi honlapon olvasható tájékoztatás szerint az Andrássy útról egy külföldi és két magyar állampolgárságú, a rendezvény ellen demonstráló nőt állítottak elő a rendőrök rendzavarás miatt. A jogsértést a rendőri felszólítás ellenére nem fejezték be, ellenük szabálysértési eljárás indul.

Az Andrássy út és a Dózsa György út sarkán egy álszakállas férfi a körülötte lévőket provokálta, hozzá egy másik férfi is csatlakozott. A rendőrök igazoltatták őket, majd miután egyikük folytatta a provokálást, a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, megbilincselték és előállították.

A Kormányszóvivői Iroda pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az volt olvasható, hogy a kormány a jogállami normáknak megfelelően természetesen tiszteletben tartja a független bíróság döntését, amely szerint a bejelentő megtarthatja a Magyar Gárda alakulására emlékező rendezvényét, ugyanakkor semmiféle kétséget sem kíván hagyni afelől, hogy a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel, illetve azokkal, akik a kirekesztő és gyűlölködő eszmékkel, vagy az erőszakkal közösséget vállalnak.

A rendezvénnyel kapcsolatban az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy "ne adjon teret az ordas szélsőségeknek", és alkosson olyan világos jogszabályi környezetet, amely "határozottan megtiltja a kirekesztő eszméket hirdető szervezetek utcán való masírozását és ténykedését".

Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében az egész országra nézve szégyennek nevezte a Magyar Gárda megalakulásáról megemlékező fővárosi rendezvényt.

A Magyar Gárda megalakulásának évfordulójára a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) még márciusban bejelentett felvonulás megtartását a rendőrség megtiltotta. A bejelentő jogorvoslati kérelmének azonban a Fővárosi Törvényszék helyt adott, így a rendőrségnek tudomásul kellett vennie a rendezvényt.

A Magyar Gárdát 2009 júliusában jogerősen feloszlatta a Fővárosi Ítélőtábla.

A Fővárosi Törvényszék szombaton a rendezvénnyel összefüggésben azt közölte, hogy a bíróság nem mérlegelheti a közigazgatási határozatokban nem szereplő indokokat, és azokat nem egészítheti ki. A tájékoztatás szerint a vonatkozó jogszabályi előírások értelmében bármely közigazgatási határozat felülvizsgálata során a bíróság kizárólag az adott közigazgatási döntés jogszerűségét bírálja el.

A "Fővárosi Törvényszék döntése során nem mérlegelhette a BRFK határozatában nem szereplő, a rendezvény céljával, eszmeiségével összefüggésben utólag felvetett szempontokat, minthogy azt sem vizsgálhatta, hogy a más néven, más szervezet által bejelentett rendezvény szervezői, vagy annak résztvevői mennyiben vettek vagy vesznek részt a bíróság által betiltott Magyar Gárda mozgalom tevékenységében" - tudatta a bíróság.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×