eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Így kezdi az őszt a Fidesz

Elnökségi üléssel, majd egy több napos sárvári frakcióüléssel kezdi meg az őszi munkát a Fidesz. Ezeken a többi között a választási törvényről dönthet a párt vezetése.

Információink szerint szeptember 3-án egy elnökségi ülés is megelőzi a Fidesz szerdától hétvégéig tartó, kihelyezett, sárvári frakcióülését. A tanácskozások egyik témája várhatóan az előzetes választási regisztráció lehet. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Aréna című műsorban erről azt mondta, hogy a leglényegesebb kérdésekről a politikai döntést a Fidesz elnöksége és a Fidesz-KDNP szeptemberi frakcióülése hozza majd meg. Számos nyílt és éles vita fog folyni - tette hozzá.

A regisztráció mellett azonban számos egyéb kérdés is napirendre kerülhet. Az Országgyűlés őszi ülésszaka a következő héten kezdődik. A kormány törvényalkotási programjában szeptemberre a többi között a jövő évi költségvetés részletszabályozása, az útdíj, valamint a földgázár-szabályozás, továbbá az anyakönyvi eljárások és a személyi igazolványok kiadásának egyszerűsítése szerepel.

Októberben az ingatlan-nyilvántartás egyszerűsítéséről és a postai liberalizációról, novemberben az új polgári törvénykönyvről és a - már említett - új választási törvényről, decemberben pedig a versenytörvény módosításáról, a rendőrség vagyon-felderítő egységének kialakításáról és az állami ménesekről szóló törvényről dönthet az Országgyűlés.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×