Infostart.hu
eur:
389.13
usd:
330.13
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A közösségi közlekedésről kért tájékoztatást az IMF/EU-delegáció a főpolgármestertől

A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.

A városvezető a találkozót követően újságíróknak elmondta, hogy a közösségi közlekedés középtávú finanszírozásához gondoskodni kell a behajtási díj pótlásáról, amelyet igyekeznek elsősorban a közigazgatás berkein belül megoldani, hogy se az üzleti szférának, se a lakosságnak ne jelentsen terhet.

Jelezte, hogy mindenekelőtt a forrásmegosztás átalakítása jöhet szóba, de ezen kívül természetesen "játszik" az elektronikus jegyrendszer bevezetése, nem zárható ki közművezetékek adója, ami nem a lakosságot érint, valamint a parkolási díjak fővároshoz rendelése.

Jelezte, hogy a tárgyalópartnerektől nem hangzott el kritika a város működését illetően, tetszett nekik a városüzemeltetési struktúra átalakítása, a megrendelői, végrehajtói és kontrollszerepek szétválasztása, és az, hogy a BKV működtetésében 6 milliárd forint megtakarítást tudtak elérni, továbbá határozottan támogatták a buszágazat kiszervezését. A főpolgármester tájékoztatása szerint egyetértés volt abban, hogy az állam olyan mértékben tud kivonulni a közösségi közlekedés finanszírozásából, amilyen ütemben a eltűnnek a költségvetésben mutatkozó lyukak.

A városvezető arról is beszámolt, hogy érintették a BKV hiteleinek kérdését, s a delegáció "érdeklődéssel hallgatta azt a hagyatékot", amelyet az elhasznált, átlagosan 50 éves HÉV-, 40 éves metrószerelvények és 24 éves buszok jelentenek. Tudomásul vették, hogy ennek cseréje hihetetlen nagy teher - tette hozzá.

Tarlós István szólt arról is, hogy - bár nem a mostani egyeztetésen résztvevők a döntéshozók a kérdésben - kérte, a delegáció támogassa, hogy a főváros kapjon haladékot az előző városvezetés és közgyűlés szocialista, szabad demokrata többsége által, a 4-es metró uniós támogatásának részeként vállalt dugódíj ügyében. "A Fidesz megmentette a várost a dugódíjtól, de ez nem változtat azon, hogy harcolnunk kell azért, hogy a korábbi vállalás negatív következményei - például az uniós támogatás elvesztésének veszélye - ne váljon valósággá" - szögezte le a főpolgármester. Hozzátette, hogy hamarosan a főváros és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalosan is megkeresi az Európai Uniót a kérdésben.

Kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy belátható időn belül újra találkozik majd Iryna Ivaschenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével.

A találkozón a Nemzetközi Valutaalap mellett részt vett Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság delegációvezetője, a fővárost pedig Tarlós István mellett három helyettese, Bagdy Gábor, György István és Szeneczey Balázs, továbbá Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója képviselte. Az egyeztetésen képviseltette magát a nemzetgazdasági tárca is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
Hirtelen fordult a forint árfolyama

Hirtelen fordult a forint árfolyama

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesít jól a mai munkaszüneti napon. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 15:00
×
×
×
×