Kamuköltségvetésnek nevezte a büdzsét Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője. Szerinte 600 milliárdos megszorítás van a jövő évi költségvetésben, hat új adó jön, a telefonadót és pénzügyi tranzakciós illetéket pedig szerinte végül az emberek fizetik meg.
Az átlagos keresetűeket sújtja, hogy a személyi jövedelemadó kiszámításánál az ígéretekkel szemben fennmarad az úgynevezett félszuperbruttó, a biztosítási adó pedig nehéz helyzetbe sodorja a gépjármű-tulajdonosokat és mindenkit, akinek van lakásbiztosítása - jelentette ki.
Szekeres Imre azt mondta, a korábbi ígéretekkel ellentétben megmarad a félszuperbruttó. Szerinte a megszorítások miatt többen élnek majd létminimum alatt, nő a munkanélküliség is, egy kétgyermekes család átlagos havi jövedelme pedig csökken. Beszélt arról is, eddig még nem fordult elő, hogy úgy terjesszék be a költségvetést, hogy a bevételi oldalt megalapozó adótörvényeket nem adják be, így nem lehet tudni, hogy azok a bevételek valóban léteznek-e. Kifogásolta azt is, hogy semmilyen terv nincs a közfeladatok ellátására.
Szekeres Imre szerint az elkapkodott költségvetés nem számol az idei realitásokkal, egy álomvilágra alapoz és abból indul ki. Bejelentette, az MSZP alternatív költségvetési és adótörvény tervezetet nyújt be az Országgyűlésnek.






